Mostantól két héten át lehet szavazni az év utánpótlás-edzőjére és úszásoktatójára – a két kategóriában legtöbb voksot kapó egy-egy szakember pedig szövetségünk május 28-ai közgyűlésén veheti át a Mosoly-díjat.

A sikeres premier után ismét indul a szavazás, amelynek alapján az idén is kiosztjuk az egyik legkedvesebb elismerésünket, a Mosoly-díjat. Ezt azok a szakemberek kaphatják meg, akik úgymond a reflektorfényen kívül teszik a dolgukat: a legapróbbakkal foglalkoznak, illetve kisebb klubokban nevelik a fiatalokat, ahonnan a legtehetségesebbek aztán egy nevesebb trénerhez kerülve elindulhatnak a világhír felé.

A jelölések ezúttal is a régiókból érkeztek, egy-egy főt ajánlhatott minden országrész az egyes kategóriákban, azaz mind az oktatók, mind az utánpótlás-edzők listáján kilenc név található.

Az alábbi linkre kattintva jutunk el a voksoláshoz – aki igazán lelkiismeretesen kíván választani, az lejjebb görgetve minden egyes jelöltről talál laudációt, bemutatkozást.

Fontos: kategóriánként csak egy jelölt választható és egy IP-címről csak egy szavazat adható le.

A szavazás két hétig tart, május 21-én éjfélkor zárjuk, a díjat pedig egy héttel később, a MÚSZ közgyűlésén adjuk majd át.

KATT IDE:

https://hunswim.com/mosoly-dij-2025/

Hasonló bejegyzések