A Magyar Úszó Szövetség nemrég hosszabbította meg szponzorációs együttműködését a nemzetközi sportszergyártó céggel, az Arena-val, amely az általa támogatott nemzeti úszó szövetségeknél tartott kora tavasszal „európai turnét”.
Ugyan az elmúlt időszakban két-három évente volt már korábban is a Duna Arénában hasonló, versenydressz teszt program válogatott úszóink számára, de ekkora delegáció még nem jött hozzánk az Arena központjából. A nyolcfős, döntően termékfejlesztési csapat, élén Greg Steyger termékfejlesztési igazgatóval és David Maitre sportmarketing managerrel a svéd, holland, svájci és az olasz válogatottaknál tett látogatásukat követően arra voltak kíváncsiak, hogy a tervezetten 2026-ban piacra kerülő versenydresszek és egyéb felszerelések milyen komfortérzettel járnak a magyar kiválóságoknál.
“Hosszú évek óta dolgozunk együtt a sportolókkal, és számunka az elsőszámú cél mindig is, hogy az úszók minél gyorsabbak legyenek a medencében – mesélt röviden az Arena filozófiájáról Greg Steyger. – Alapvetően két tényezőt kell figyelembe vennünk: a test formáját és a test felületét, amely a vízzel találkozik. Ez utóbbi a haladási sebesség szempontjából kevesebb, mint tíz százalékot számít, azaz mi elsősorban arra koncentrálunk, hogy a test milyen módon siklik a vízben. A leghatékonyabb mód erre, ha a testre kompressziót gyakorol a dressz, és olyan alakot ad neki, ami így a lehető leggyorsabban haladhat. Sok mindentől függ, hogy ez mitől működhet ideálisan – a túl nagy kompresszió ugyanakkor negatívan is hathat a versenyzőre, ezért kell a tökéletes finomhangolás, hogy a dressz csak azokat az izomcsoportokra gyakoroljon nyomást és csak olyan mértékben, ami egyértelműen segíti az úszót.”
Hazai oldalról megosztotta véleményét számos olimpikon, világ- és Európa-bajnoki érmesünk, illetve olyan ifjú tehetségünk, akik a korosztályukban a kontinens legjobbjai közé tartoznak már most. Az Arena és a jövő úszógenerációi nevében (akik a már ezen észrevételeket követően finomhangolt versenydresszekben úszhatnak a jövőben) a teljesség igénye nélkül köszönet Fábián Bettinek, Jackl Viviennek, Késely Ajnának, Senánszky Petrának, Ugrai Pannának, továbbá Betlehem Dávidnak, Márton Ricsinek, Németh Nándinak, Rasovszky Kristófnak, Zombori Gábornak és edzőiknek. Külön kalapemelés a nyíltvizes triónak, akik a tesztet követően szerda délután még egy rendes edzésadagot is leúsztak, hiszen ekkor még az ibizai világkupára készültek.
Kíváncsian várjuk a véglegesített kollekciókat, ami a sok hatékony edzés mellett reményeink szerint hozzájárul majd hogy a mi versenyzőink is gyorsabban szeljék majd a (nyílt)vizeket.


