Újabb remek hír sportágunk és a magyar úszóválogatott számára: a Market Építő Zrt. a 2025-ös versenyszezonra is meghosszabbította a Magyar Úszó Szövetség támogatását.
„Válogatott versenyzőink a hideg téli hónapokban indulnak különféle edzőtáborokba, hogy megfelelő alapozással felkészüljenek az évad kiemelt versenyeire. Érdekes belegondolni, hogy néhány hónap híján már tíz éve annak, hogy a világ minden pontjáról megcsodált Duna Aréna alapozása az akkori fővállalkozó, a Market Építő Zrt. által kezdetét vette – mondta a megállapodás kapcsán Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. – Hazánk építőiparának e jelentős szereplője azóta is kiemelt módon támogatja az úszósportot, amiért rendkívül hálásak vagyunk a Scheer Sándor által vezetett cégcsoportnak. Bízunk benne, hogy az idei évben is számos olyan érmes fotó készül versenyzőinkről, ahol támogatónk emblémája is látszik a válogatott melegítőn – az ugyanis annak a jele, hogy az alapozást követő formábahozás is jól sikerült.”
„A Market Építő Zrt. számára a sport és a kiváló teljesítmény mindig is fontos értékek voltak. Éppen ezért támogatjuk évek óta a Magyar Úszó Szövetséget, és büszkék vagyunk rá, hogy mi építhettük a Duna Arénát, ahol a sportolók a legmagasabb szinten versenyezhetnek – mondta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója. – Úgy gondolom, hogy a sport és az építőipar között szoros kapcsolat van: mindkettő a kitartásról, a csapatmunkáról és a folyamatos fejlődésről szól. A Duna Aréna megépítése számunkra nem csupán egy építészeti feladat volt, hanem egy lehetőség arra, hogy hozzájáruljunk a magyar úszósport sikereihez, és hogy egy olyan ikonikus épületet hozzunk létre, amely a jövő generációit is inspirálja.”


