A MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a sportág népszerűsítésében.
A díjat kaphatják:
– pályafutásukat befejezett sportolók, akik tevékenységükkel továbbra is sokat tesznek az úszó sport sikeréért, fejlődéséért;
– sportvezetők, edzők, akik nélkül a versenyzők eredményes szereplése elképzelhetetlen;
– akik a hétköznapokban munkabírásukkal, kitartásukkal igyekeznek a magyar úszó sportot segíteni;
– sportág támogatói, akik anyagi hozzájárulásukkal lehetővé teszik a sikerek kivívását.
Az elismerést minden évben maximum három fő kaphatja. A díj átadására az adott évi rendes közgyűlés keretein belül kerül sor.
Javaslatot tehet: minden MÚSZ tagszervezet – a MÚSZ részére küldjék meg a musz@musz.hu címre a jelölt személyek nevét és rövid életrajzá
A javaslatokat 4 tagú bizottság (a MÚSZ mindenkori elnöke, alelnökei, szövetségi kapitány) bírálja el és terjeszti javaslatát az elnökség elé döntésre.


