Junior Eb: Jackl Vivien ezüstérmével indult

A müncheni junior Európa-bajnokság nyitónapjának egyetlen egyéni döntőjében Jackl Vivien ezüstérmet szerzett 400 vegyesen – ráadásul 2024 óta először tudott 4:40 alá menni, ráadásul sokkal. Antal Dávid is ígéretes teljesítménnyel, első idővel döntős 200 pillangón. Jackl Vivien igencsak ígéretes pályán halad (újra): azok után, hogy 2024-ben 4:34.96-tal berobbant a köztudatba a 2024-es országos bajnokságon, nem…

Kovácshegyi Ferenc: „Egy embert mégiscsak az elvégzett munkája minősít”

Nem kevesebb, mint tíz olimpiai aranyból vette ki a részét Kovácshegyi Ferenc (a teljesség igénye nélkül – Wladár Sándor,,Darnyi Tamás, Szabó József, Czene Attila, Gyurta Dániel), aki 1977-ben kezdett edzősködni. Kiemelt figyelmet szentelt a szárazföldi edzésnek – mondhatni, teljesen új alapokra helyezve ezzel az úszóedzések metodikáját. 1992-től a katari úszóválogatott szövetségi kapitánya volt, majd hazatérését…

Cápa ob, Győr: versenyinformációk

Máris itt az utánpótlás-bajnokságok következő felvonása: szerdától szombatig Győr látja vendégül a Cápa korosztály legjobbjait. Íme, néhány hasznos információ. A Cápák július 1. és 4. között versenyeznek a győri Aqua-sportközpontban. Az előfutamok minden nap 9 órakor kezdődnek, a döntők 17 órától. TÁJÉKOZTATÓ A csapatvezetői tájékoztatót IDE kattintva lehet böngészni, megannyi fontos információval. EREDMÉNYEK Nevezés, rajtlista…

Locsol a város – most a mi vizünkkel!

Budapest fővárosa, a BKM Budapesti Közművek/FŐKERT és a Beeco applikáció önkéntes vízadó kezdeményezéséhez csatlakozott a Magyar Úszó Szövetség. Úgy gondoltuk, hogy a korábbi versenyrendezésből megmaradt, fogyasztásra már nem ajánlott vizet a legjobb helyre, zöld övezeteink frissítésére ajánljuk fel. A Duna Aréna-ban tárolt ballonos vizekből kollegáink a Putters International Movers Zrt. segítségével juttattak el közel 3000…

Egy év múlva rajt a budapesti vizes világbajnokságon

Egy évvel a 2027-es vizes világbajnokság rajtja előtt sajtótájékoztató keretében mutatták be az esemény arculatát az úszóviadalok és a vízilabdatorna impozáns helyszínén, az MVM Dome-ban. A vizes sportok történetében Budapest lesz az első város, amely megcsinálja a mesterhármast, azaz harmadszor ad otthont a hat sportágat felölelő világbajnokságnak. 2017 és 2022 után 2027-ben is magyar fővárosba…

Nyíltvízi ob: négyen is tripláztak Szegeden

A férfiaknál a Sárkány-testvérek, Zalán és Zétény, a nőknél Nagy Napsugár és Bartalos Anna söpörte be mindhárom aranyérmet a felnőtt, illetve a korosztályos versenyeken a szegedi nyíltvízi országos bajnokságon – a második nap a 3km-es kieséses versenyben, illetve az 1500-as időfutamokban bizonyultak a legjobbnak. A tavalyi debütálást követően az idén immár a bajnoki pontversenybe is beleszámított…

Nyíltvízi Vk: Fábián Betti-ezüst búcsúként

A Világkupa-szezon zárásaként, Setubalban Fábián Bettina ezüstérmet szerzett a 3km-es kieséses versenyben, míg a 10km összetettjét szombaton megnyerő Betlehem Dávid egy kisebb rontás miatt 4. helyen zárt. A varázslatosan sikerült 10km-es versenyek másnapján még – szokás szerint – Fábián Bettina és Betlehem Dávid elindult a 3km-es kieséses viadalon is a setubali Világkupán. Először a hölgyek…

Nyíltvízi Vk: Betlehem Dávid az összetett győztes

Káprázatos napot zártak a magyar úszók a setubali Világkupán: a sorozat zárófelvonásán a férfiak között Betlehem Dávid aranyérmes lett 10km-en és ezzel megszerezte az összetett elsőséget. Rasovszky Kristóf épphogy lemaradt a dobogóról, ugyanakkor Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória éremmel pózolhatott, miután övék lett az ezüst-, illetve a bronzérem. Egészen őrült „végjátékot” hozott a férfiak versenye:…

Nyíltvízi ob: két arany a Sárkány-testvéreknek

Jó napjuk volt Sárkányéknak: Zalán a felnőttek 10km-es viadalát, öccse, Zétény az U14-15-ösök 5km-es versenyét nyerte utcahosszal, így mindketten bajnoki aranyat ünnepelhettek a nyíltvízi ob-n, Szegeden. A férfiaknál Sárkány Zalán, a hölgyeknél Nett Vivien lett a magyar bajnok 10km-en, igaz, az U18-19-es kategóriában induló Nagy Napsugár ért elsőként a célba a leghosszabb távon a nőknél.…

Nyíltvízi ob, Maty-ér – versenyinformációk

Június 20-án és 21-én ismét Szegeden lesz a nyíltvízi úszó országos bajnokság – néhány fontos tudnivaló, merthogy vannak fontos változások. Először is a legfontosabb: a nevezés már elérhető a szokott felületen. Az ob menetrendje Június 20., szombat 15.00: 10km, 7.5km, 5km Június 21., vasárnap 9.00: 3km knockout 16.00: 1500m A legfontosabb változások a korábbi évekhez…