Gyermek ob: akik százalékosan a legnagyobbat javítottak

Csakúgy, mint a Cápa ob-t követően, most a Gyermek ob (13/14 éves korosztályok) lezárultával is készítettünk egy összesítőt az ún. „Saját időhöz viszonyított legnagyobb javulás” díjkategória érdekesebb statisztikái kapcsán. A Győrött megrendezett versengésen ezen korosztály első alkalommal tapasztalhatta meg, hogy mit is jelent ez a különdíj (kivéve a tavaly másodéves Cápákat, akik idén első évesek…

World Aquatics Championships: bronze medal at the Open Water mixed relay

Elsőrangúan sikerült a magyar nyíltvízi csapat hajrája – magán a világbajnokságon is, továbbá a zárónapi váltóban is. Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktóra és Rasovszky Kristóf nagyot küzdött – Betlehem Dávid pedig emberfeletti utolsó körrel, 10 másodperces hátrányból hozta be harmadiknak a kvartettet a németek és az olaszok mögött. Ez volt együttesünk harmadik érme – vb-n ennyit…

World Aquatics Championships 3 km: Tears, kisses and medals!

Fábián Bettina és Betlehem Dávid révén megszülettek a magyar csapat első érmei Szingapúrban – a világbajnokságon most debütáló 3km-es, egyenes kieséses sprintben szereztek bronz, illetve ezüstérmet. Mindketten pályafutásuk során első ízben álltak egyéni verseny végén vb-dobogón. „Kérjük, ne etesse a majmokat!” Egzotikus hely Palawan Beach Sentosa szigetén, ahol a nyíltvízi viadalokat rendezik – a verseny…

Nyíltvízi vb: melegen sütött, de nem a mi napunk volt

A megszokottnál jóval visszafogottabbra sikerült a szingapúri világbajnokság – egyébként folyamatosan tolódó – nyíltvízi nyitónapja. Egyedül Betlehem Dávidnak tudott a legjobb tízbe kerülni 10km-en (9. lett), Rasovszky Kristóf a 13. helyen zárt, akárcsak másik májusi Európa-bajnokunk, Mihályvári Farkas Viktória, míg a tartaléksorból előrelépő Juhász Janka 31. lett. Két zöld sapka elöl, szinte rögtön a rajt…

Akik a legnagyobbat javították a Cápa OB-n

A Magyar Úszó Szövetség tavaly indította útjára a Cápa Úszó Országos Bajnokságon (11/12 éves korosztály) az ún. „Saját időhöz viszonyított legnagyobb javulás” díjkategóriát. A minden érintett, vagyis a gyerekek, szülők és edzők köréből érkező nagyszámú és egyöntetű pozitív visszajelzések megerősítettek minket, hogy ezt a díjazási formát a jövőben is folytatjuk, így idén a Debrecenben megrendezett…

Gyermek ob Győrben: amit tudni érdemes

Szerdától szombatig újabb korosztályos országos bajnokság zajlik majd: Győrben a Gyermek ob-n a legjobb 13-14 éves úszók versenyeznek. Íme, a legfontosabb tudnivalók. A Magyar Úszó Szövetség tavaly indította útjára a Cápa Úszó Országos Bajnokságon (11/12 éves korosztály) az ún. „Saját időhöz viszonyított legnagyobb javulás” díjkategóriát. A minden érintett, vagyis a gyerekek, szülők és edzők köréből…

Cápa Ob, Debrecen – közvetítés, eredmények

Debrecenben szerdától szombatig rendezik a cápa országos bajnokságot – íme, néhány fontos tudnivaló. Az előfutamok 9 órakor, a finálék 17 órakor kezdődnek. Az eredmények a szokásos felületen érhetők el: https://live.musz.hu/event/program?OnlineEventId=172313555 A versenyeket a Youtube-csatornánkon lehet követni – figyelem, minden session egy új linken érhető el! Szerda délelőtt, előfutamok Szerda délután, döntők Csütörtök délelőtt, előfutamok Csütörtök…

Vizsgálóbizottságot alakított a MÚSZ

Döntött a MÚSZ elnöksége egy újabb vizsgáló-bizottság felállításáról. A Magyar Úszó Szövetség elnöksége Wladár Sándor elnök előterjesztését támogatva úgy határozott, hogy néhai Széchy Tamás volt úszóedző sportolókkal szemben tanúsított magatartásának utólagos kivizsgálására eseti vizsgálóbizottságot hoz létre. A bizottság összetétele – Elnök: dr. Papp Gábor; tagok: dr. Tausz Katalin, Danks Emese, Tornyossy Mónika és dr. Ugrin…

Junior Eb: Rácz Zsombor szenzációs győzelme

Egészen parádés úszással szerezte meg 200 háton a junior Európa-bajnoki címet Somorján Rácz Zsombor: tökéletes erőbeosztással csinálta végig a távot, és a hajrában ő tudta rátenni azt az egy nagy utolsó tempót, aminek hála 0.05-tel olasz riválisa előtt állította meg az órát. Rácz szépen zsilipelt a fináléig: az előfutamból még csendesen, ötödikként lépett tovább, a…

Twenty-five swimmers represent Hungary at the World Aquatics Championships

Péntek délelőtt véglegessé vált a szingapúri világbajnokságra utazó magyar medencés és nyíltvízi úszócsapat névsora. Összesen 25 versenyző vesz részt az eseményen: a medencés viadalon 23-an állnak rajthoz, nyíltvízi úszásban hatfős a csapat, de közülük négyen a kötelek között is ott lesznek a vb utolsó hetében. Az edzőbizottság által előterjesztett névsort péntek délben a MÚSZ elnöksége…