Vasárnapi cikke előtt az index.hu nem kereste meg a MÚSZ-t, bár a sportágat rendkívül rossz hírbe hozó írást jelentettek meg. A MÚSZ ezért utólag küldte el a reakcióját – ezt azonban mindeddig nem publikálta a hírportál. Fontosnak tartjuk a közzétételét, mert nem hallgatunk – még ha az index.hu-nál hallgatnak is erről.
Sajnálattal olvastuk az index.hu által vasárnap este megjelentetett, „Újabb úszóbotrány: fiatalkorú tanítványának küldött szexuális tartalmú üzeneteket az edzője” című írását.
Az abban foglaltak többségét elsősorban azért nem áll módunkban tényekkel cáfolni, mert folyamatban lévő ügyről semmilyen formában nem oszthatunk meg információkat.
Ugyanakkor azt sugallni, hogy a Magyar Úszó Szövetség heteken át halogatta az ügyet, egyértelmű valótlanság, mint ahogy is, hogy a megvádolt edző a szövetség tétlenkedése okán lehetett ott az ifjúsági bajnokságon.
A bejelentés 2025. július 17-én érkezett a gyermekvédelmi hotline-ra, amire a program vezetője, Danks Emese egy válasz-mailben azonnal visszajelzést küldött, majd értesítette a fegyelmi bizottságot. A fegyelmi eljárás folyamatban van, ám ennél többet erről jelenleg nem áll módunkban közölni.
Ugyanakkor nyomatékosan felszólítjuk az index.hu szerkesztőségét, hogy a cikkben szereplő állításokat alátámasztó bizonyítékokat adja át az ügyet vizsgáló fegyelmi testületnek, minthogy a MÚSZ által kapott bejelentésben több olyan pont sem szerepel, amelyet a cikkben egyértelmű vádként fogalmaznak meg az edzővel szemben.
Erősen kifogásolhatónak tartjuk, hogy egy, a lap előadásában a MÚSZ-t és a magyar úszósportot súlyosan negatívan érintő ügyben az index.hu az ilyenkor szokásos módon nem kereste meg a szövetséget, mindez azonban eltörpül azon károk mellett, amelyet egy folyamatban lévő, kivizsgálás alatt lévő ügy ilyen hatásvadász tálalásával a magyar úszósportnak, illetve az edzőt foglalkoztató Bp. Honvédnak okoztak, ahol kiváló szakemberek áldozatos munkájával zajlott és zajlik gyermekek és fiatalok százainak úszásoktatása, illetve felkészítése.
Mindenki, így remélhetőleg az index.hu szerkesztősége is tisztában van azzal, hogy ma milyen rendkívüli erőfeszítésekre és a 21. századi normákhoz legmesszebbmenőkig illeszkedő elővigyázatosságra van szükség ahhoz, hogy a versenyzők, edzők és szülők háromszögében kiépüljön a tökéletes bizalom; csak így garantálható az életmentési készségként is szolgáló úszástudás megszerzése, a fiatal versenyzőknél pedig a lehető leghatékonyabb felkészülés és fejlődés.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben, a MÚSZ gyermekvédelmi programjának szűrője az elmúlt években és jelenleg is megbízhatóan működik, a bejelentett esetek megfelelő kivizsgálása rendre a lehető legrövidebb időn belül megtörténik, akárcsak az esetleges elmarasztaló rendelkezések érvényesítése.
Amennyiben az index.hu számára is fontos a felelős gyermekvédelem, a jövőben ennyire érzékeny téma esetén ajánljuk a szövetség megkeresését, illetve konzultációt az érintett klub felelős vezetőjével.


