Nagyszabású együttműködés a Pécsi Tudományegyetem és a MÚSZ között

A Magyar Úszó Szövetség a novemberi együttműködési megállapodás aláírása után szakmai megbeszélést tartott a Pécsi Tudományegyetem, Sporttudományi és Testnevelési Intézetében.   A novemberi együttműködési megállapodásnak már a gyakorlatban jelei vannak, hiszen a január végén a PTE és a MÚSZ képviselői a programmal kapcsolatban átfogó megbeszélést tartottak. A találkozón számos téma szóba került ami a jövőben…

Utánpótlás-konferencia: újra klasszis előadókkal

Egy nap az utánpótlásért címmel immár tizenkettedszer rendez konferenciát a fiatalok sportjáról az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével december 8-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában. Az esemény fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.   Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége 2011 óta minden évben megrendezte nagy sikerű utánpótlás-nevelési konferenciáját, és ez az idén sem lesz másképp.…

Rangos elismerés Milák Kristófnak és a MÚSZ-nak

Komoly elismerést kapott olimpiai, világ- és Európa-bajnok kiválóságunk, Milák Kristóf, valamint a Magyar Úszó Szövetség a Sportforum Hungary rendezvény lezárásaként megtartott Sportmarketing Awards díjkiosztón. Milák Kristófot Magyarország második legértékesebb sportolójának választották – válogatott labdarúgónk, Szoboszlai Dominik lett az első, Kristóf megosztva a második Gulácsi Péterrel, a futballválogatott kapusával. A díjat a PwC sporttanácsadói csapata által…

Indul a jelentkezés az októberi webkonferenciára!

MAGYAR ÚSZÓOKTATÓK KÜLFÖLDI TAPASZTALATAI (IDŐPONT: OKTÓBER 28-30.) Megszerezhető kreditpont: 10. (amely a résztvevőknek a konferencia után emailben kiküldött online teszt sikeres kitöltését követően kerül jóváírásra, valamint, ha a részvételi díj átutalásra került – amennyiben a résztvevőnek díjfizetési kötelezettsége van) Részvételi díj: külsősöknek 10.000 Ft/fő, MÚSZ tagszervezeten belülieknek INGYENES! Jelentkezési határidő: 2022.október 26. 12:00 óra A szokásos…

Elindult a jelentkezés a szeptemberi Webkonferenciára

Szeptember 21 – 28. között van lehetőség jelentkezni a MÚSZ Országos Edzői Webkonferencia szeptemberi előadásaira.   Két amerikai edzőlegenda tanulságos interjúja kerül terítékre, Michael Phelps edzője, Bob Bowman, valamint Eddie Rees.   JELENTKEZÉSHEZ KATTINTSON IDE   Megszerezhető kreditpont: 5. (amely a résztvevőknek a konferencia után emailben kiküldött online teszt sikeres kitöltését követően kerül jóváírásra, valamint,…

2022/IV. MÚSZ ORSZÁGOS WEBKONFERENCIA A GYERMEKVÉDELEM NEVÉBEN – ELINDULT A REGISZTRÁCIÓ!

A 2022-es évben folytatódnak a Magyar Úszó Szövetség által meghirdetett úszóoktatói, illetve úszóedzői webkonferenciák. A Magyar Úszó Szövetség szervezésében a következő webkonferenciára május 30. és június 8. között kerül sor. Jelentkezés: KIZÁRÓLAG ONLINE az alábbi linken keresztül: https://forms.gle/EcziqY7Awk5mrFhk6 Jelentkezési határidő: 2022. június 8.12:00 óra Részvételi díj: külsősöknek 10.000 Ft/fő, MÚSZ tagszervezeten belülieknek INGYENES! Megszerezhető kreditpont:…

Jön a soron következő MÚSZ Webkonferencia – május 30-án indul a regisztráció!

MÚSZ Webkonferencia a Gyermekvédelem nevében – ezzel a címmel indul a következő online képzés, melyre május 30-tól június 8-ig, a szokásos módon, a facebookon és a weboldalon közzétett hírben lévő google drive linken lehet majd regisztrálni. A webkonferencia teljesítése 10 kreditpontot fog érni. A témában pedig a következő neves szakemberektől hallgathatunk majd előadásokat: Harsányi Szabolcs…

2022/III. MÚSZ ORSZÁGOS ÚSZÓ EDZŐI WEBKONFERENCIA – ELINDULT A REGISZTRÁCIÓ!

A 2022-es évben folytatódnak a Magyar Úszó Szövetség által meghirdetett úszóoktatói, illetve úszóedzői webkonferenciák. A Magyar Úszó Szövetség szervezésében a következő webkonferenciára április 28 és május 1 között kerül sor. Megszerezhető kreditpont: 10. (amely a résztvevőknek a konferencia után emailben kiküldött online teszt sikeres kitöltését követően kerül jóváírásra, valamint, ha a részvételi díj átutalásra került…