Horváth Tamás: Szerencse is kell a kiugró sikerek eléréséhez!

Tény, hogy a magyar úszósport dicsőséglistája az ország méretéhez, lélekszámához, lehetőségeihez, és pláne a 2010-es éveket megelőző időszak uszodai adottságaihoz mérten egészen kimagasló. Ugyanakkor míg a hőskor bajnokai, Hajós Alfréd és Halmay Zoltán önmagukat készítették fel a világhódításra, idővel egyre meghatározóbbá vált az edzők felkészültsége. Ma pedig, legalábbis ebben a sportágban, gyakorlatilag legalább annyi múlik…

A Magyar Úszó Hírességek Csarnokának új tagja: Selmeci Attila

Egyike azon kevés kiváló szakembernek, akik úgy írták be a nevét örökre a sportág történelemkönyvébe, hogy úszómúlt nélkül érkezett a medencepartra.   Az egykori reményteljes kosaras TF-hallgatóként egy térdműtét után szinte véletlenül került az úszókhoz, felügyelni a kisgyerekek edzésein – ám idővel kiderült: az odaadó elkötelezettség és az edzői szakma iránti feltétlen alázat olyan alapokat…

A Magyar Úszó Hírességek Csarnokának új tagja: Gyurta Dániel

Nem volt tizenöt éves, amikor egy ország zárta a szívébe az athéni olimpián szerzett fantasztikus ezüstérmét követően. És még nem múlt el tizenkilenc, amikor egy ország kérdezgette: de mikor jön el végre Gyurta Dani nagy korszaka?   Ezekben a sok-sok küzdéssel és küszködéssel terhelt években két rövidpályás Eb-arany mutatta, hogy Daniban továbbra is megvan minden,…

A Magyar Úszó Hírességek Csarnokának új tagja: Becsey János

Korszakos legenda, aki hat paralimpián vett részt versenyzőként – először 1988-ban, majd még 2008-ban, Pekingben is tagja volt a csapatnak.   Ami pedig a köztes húsz esztendőben történt, az maga a nagybetűs történelem. Bár születés utáni komplikáció miatt megbénult a jobb oldalára, gyerekként az épekkel együtt vízilabdázott a BVSC-ben, mielőtt edzői tanácsra, 16 esztendősen visszaváltott…

A Magyar Úszó Hírességek Csarnokának új tagja: Halmay Zoltán

Régi adósság ez, hiszen a hőskor bajnokai közül messze Halmay Zoltán büszkélkedhet a legcsodálatosabb eredményekkel: három olimpián összesen hét érmet szerzett, közte 1904-ben a két bajnoki címet 50 és 100 yardon St. Louisban.   A modern korban a sprintdupla egyet jelent a világhírnévvel, gondoljunk csak Alekszander Popovra vagy Caeleb Dresselre – nos, ezt az úszótörténelemben…