EYOF: Megvan az első arany – Elekes Tamara győzött 400 vegyesen

Parádésan kezdődött XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, hiszen rögtön egy aranyéremmel kezdett a magyar úszócsapat miután Elekes Tamara 400 vegyesen aratott fölényes több mint 2 másodperces győzelmet-megszerezve ezzel a magyar csapat első aranyát (4:52.69). A nyitónap másik döntőjében férfi 400 gyorson Kovács-Seres Hunor negyedikként érte el a falat (3:58.66). Ami a középdöntőket illeti, Zámbó…

LIV. Országos Gyermek Bajnokság – Versenyinformációk

Az idei Gyermek Országos Bajnokságnak július 27 és 30. között a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda ad otthont, ahol a négy napos viadalon a 2009-2010-es születésű lányok és a 2008-2009 születésű fiúk állnak majd rajthoz. A délelőtti program 9:30-kor kezdődik az előfutamokkal, míg délután 17:00 órától a döntők startolnak. A verseny időpontja, rendezője: 2022.07.27-30. (Hód-Fürdő Kft.) A…