Biczó Bence és Márton Richárd Fair Play-díjas!

Ma este vehette át a Fair Play-díjat két kiváló úszónk, Biczó Bence és Márton Richárd (a vébére készülő Ricsi nevében is egykori pályatársa járult a színpadra). A kitüntetést Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke adta át Bencének. S hogy miért kapták? Nos, álljon itt indoklásként az a szöveg, amellyel a…

Vizes vb 2022 – A szervezők szerint sikerült teljesíteni a vállaltakat

Megkezdődött Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, a házigazdák, illetve a nemzetközi szövetség is izgatottan várta az eseményt, amelyre mindössze négy hónapjuk volt felkészülniük a szervezőknek – hangzott el a pénteki nemzetközi sajtótájékoztatón. Husszein al-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kuvaiti elnöke elmondta, óriási köszönet jár Magyarországnak azért, hogy megteremtette a lehetőséget a…