Csak összejött a finálé Szabó Szebasztiánnak 50 gyorson – bár a 13. idővel jutott csak be, és így a szélső pályán úszott az elődöntőben, végül a 6. idővel kvalifikálta magát, és rögtön közölte is, most már érmet akar. Késely Ajna beugróként 8. lett 800 gyorson. „Azért ez sokkal jobb volt – mondta Szebi a 21.06-os…
Ötven gyorson, ha kicsit szenvedve is, de meglett a továbbjutás Szabó Szebasztiánnak, igaz, csaknem fél másodperccel jött lassabban, mint a kazanyi Eb-n a reggeli előfutamban, ez ötven gyorson az ég és föld kategóriája. Akkor 21.02-vel melegített, most 21.46-tal a 13. helyen elődöntős, az előzmények ismeretében már ez is bravúr; óriási lenne, ha valahogy beküzdené magát…
Megszokhattuk, hogy több kiválóságunk is rendszeresen feltűnik a sportújságíró-szövetség által meghirdetett Év sportolója szavazólapján – az idén sincs ez másképp. A férfiak között a 2021-ben olimpiai arany- és ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Milák Kristóf, a hölgyek között az Európa-bajnok, olimpiai negyedik Kapás Boglárka, az Eb-ezüstérmes, olimpiai negyedik Olasz Anna, az egyéni sportágak év csapatai között az olimpiai…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.