„Legyetek büszkék arra, hogy kiválasztottak vagytok” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Dr. Wladár Sándor a Jövő Bajnokait az idei összrégiós versenyen a Tüske Uszodában, ahol a Magyar Úszó Szövetség utánpótlás programjának 9 régiója és közel 288 versenyzője mérte össze tudását. Az ifjú tehetségek régiónként vonultak be a régióvezetőikkel és kiemelt mentoraikkal. A múlt és jelen…
Elkészült a 2019-es versenynaptár tervezet a Magyar Úszó Szövetséghez eddig beérkezett adatok alapján. Az év folyamán folyamatosan követjük az eseményeket és frissítjük az esetleges változásokat. VERSENYNAPTÁR 2019. ide kattintva elérhető
Hosszú Katinka, Szilágyi Liliána és Verrasztó Dávid is éremmel kezdte az évet és az idei szezont az antwerpeni úszóversenyen. Az első napon Hosszú Katinka 400 vegyesen begyűjtött egy aranyat (4:44.75), 200 pillangón pedig a második helyen végzett (2:13.33) a győztes Szilágyi Liliána mögött, aki 2:09.80-as idővel csapott elsőként célba. Verrasztó Dávid 200 vegyesen a második…
– Jocha Károly írása – Kilencven év az már tényleg nem semmi, ennyi idő tényleg csak nagyon keveseknek adatik meg. Az évtizedeken keresztül csak delfinkirályként emlegetett Tumpeck György ezen ritka kivételek közé tartozik, hiszen ebben a hónapban, január 27-én megünnepelheti ezt a kerek évfordulót is. Immár évtizedek óta Szigethalmon él, egy csendes kis utcában lévő…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.