A nagy aranykirakós utolsó hiányzó darabját is kollekciójába illesztette Rasovszky Kristóf, aki 15 hónap leforgása alatt világbajnoki, olimpiai bajnoki, most pedig Európa-bajnoki címet szerzett 10km-en. Az is példátlan, hogy egy nap két magyar arany született egy világverseny – most Mihályvári Farkas Viktória és Rasó jóvoltából ez is összejött.

A 10km-es táv 2002-es debütálása óta mindössze kétszer, 2014-ben és 2018-ban a két holland géniusz, az egyaránt olimpiai aranyat szerző Ferry Weertman és Sharon van Rouwendaal jóvoltából fordult elő, hogy a 10km-es viadal Eb-elsőségét ugyanazon nemzetbéliek szerezzék meg az adott eseményen.

Stari Gradban, a nyíltvízi Eb nyitónapján aztán ez nekünk is sikerült Viki és Rasó révén. Érdekes, hogy Kristóf győzelme cseppet sem annyira magától értetődő, mint azt tán gondolnánk.

Merthogy 2018-ban üstökösként robbant be a felnőttmezőnybe, a glasgow-i Európa-bajnokságon a felnőtt kontinensviadalok történetében először ugyanazon az Eb-n sikerült dobogóra állnia az akkor megrendezett mindhárom távon. Megnyerte az 5 és a 25km-es versenyt – és ránézésre 10-en is győzött, ám annyira rutintalanul nyúlt rá a panelre, hogy a tisztán mögötte lévő holland olimpiai bajnok, Ferry Weertman megelőzte (oly szoros volt a verseny, hogy a magyar csapat óvott is – ezért nyilvánosságra hozták, hogy bár hivatalosan csak tizedek mérnek, a valóságban 0.04 másodperc volt kettejük között).

Azóta viszont nemhogy az aranyra, még dobogóra se nagyon volt esélye az 2021-es, 2022-es és 2024-es Eb-n. Sőt, sokáig úgy tűnt, hogy valami eltört a 10km-es viadalokon, hiszen azok után, hogy 2019-ben sorozatban nyerte a Világkupákat, az olimpiai ezüstöt leszámítva nem termett számára sok babér. 2019 augusztusa és 2022 nyara között nem tudott 10-es versenyt nyerni – hogy aztán hamarosan úgymond tökéletesen kárpótolja magát. A 2023-as vb-ezüsttel fújta meg úgymond a harci kürtöket, ezt követte aztán 2024 februárjában a történelmi aranyérem a dohai vb-n – magyar úszó még sohasem nyert világbajnoki címet a királykategóriában. A csúcsra pedig a párizsi játékokon ért fel, ám ha valaki azt gondolta, hogy pályafutása megkoronázását követően akár csak egy percig is lazítani fog, az hatalmasat tévedett: Stari Gradban bebizonyította, hogy felkészültsége ugyanolyan maximális, mint korábban bármikor.

Végig uralta a távot, Betlehem Dáviddal ismét kőkemény tempót diktáltak, amivel – mint Dohában és Párizsban is – „megszakították” a legnagyobb riválisokat: Paltrinieri, Wellbrock és a többiek leamortizálódtak a célegyenesig annyira, hogy régi fegyverüket, a félelmetes hajrát ne tudják eredményesen bevetni. Végül két francia, Fontaine és Olivier jött be mögé a dobogóra – de esélyük egyiküknek sem volt arra, hogy befogja a hajrában.

Sajnos, Dávidot megint „elfagyasztotta” a 19 fokos tengervíz, hiába haladt sokáig az élbolyban, végül kénytelen volt beérni a 10. hellyel – újoncunkat, a még juniorkorú Kovács-Seres Hunort szintén a végén darálták be, mert a táv első felén ő is az első öt között haladt.

Nyilatkozatok

Rasovszky Krsitóf, 10km, aranyérem

„Hét éve nyertem utoljára egyéniben Eb-érmet, és ugye Glasgow-ban az pont ezüst lett a másik két szám aranyérme mellett, azaz valóban az a helyzet, hogy ezen a távon közben már világbajnok lettem, meg olimpiai bajnok, és csak ez Eb-arany hiányzott. Nagyon örülök, hogy ez megvan, mert célom volt, hogyha egy mód van rá, ezt még kipipáljam a pályafutásom során. Nem volt egyszerű verseny, eléggé hullámzott a víz, viszont ez általában kedvez nekem, miként most is. Próbáltunk elég nagy iramot úszni végig (Betlehem) Dáviddal, ami be is jött, mert a végére mindenki kellőképp elfáradt annyira, hogy már ne tudjon teljes erőbedobással küzdeni a hajrában. Bennem pedig még volt annyi, hogy elölről indulva meg tudjam tartani a vezetést.”

Kutasi Gergely – Rasovszky Kristóf és Mihályvári Farkas Viktória edzője

„Azért az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert a két aranyérem miatt a fellegekben vagyok, viszont mégis ott van Dávid és Betti – akiknek nem úgy sikerült. Dávidnak megint betett a hideg víz, Bettinek pedig az a sajnálatos malőr a spanyol versenyzővel. Azaz ott vagyok mindkét oldalon, de persze tudom, hogy ez a két aranyérem, hogy volt egy női versenyző, aki megnyerte Magyarország első Eb-aranyérmét 10km-en, és hogy aztán Rasó olimpiai bajnokként megint a legjobb tudott lenni, ez fantasztikus teljesítmény.”

Betlehem Dávid és Kovács-Seres Hunor nyilatkozata később.

Nyíltvízi Európa-bajnokság, 1. nap

Férfi 10km: 1. Rasovszky 1:47:23.68 …10. Betlehem Dávid 1:47:35.23, …20. Kovács-Seres Hunor 1:53:59.94

Hasonló bejegyzések