Kós Hubert fantasztikus csatában, világranglista-2. idővel győzött 100 pillangón Párizs bajnoka, Milák Kristóf ellen, majd a BVSC 4×200-as váltójával is nyert, így összesen 9 aranyéremmel zárt. Emellett is röpködtek a vb-szintek a Szerencsejáték Zrt. CXXVII. Országos Bajnokság utolsó napján Kaposvárott: Rasovszky Kristóf – 800 gyorson a világ idei második legjobbjával –, Kovács Benedek, Késely Ajna és Fángli Henrietta is „vonal alatt” ért a falhoz, azaz megvan a szingapúri kvótájuk, sőt, Fángli hatalmas országos csúcsot jött 50m mellen.
Kós Hubert jó előre jelezte, hogy fő távján nem lesz ott a vízben: mivel alapvetően a hó elejére, az NCAA-döntőre hozta formába Bob Bowman, így mostanra rohamosan fogytak a tartalékai – a sebessége még megvan, de yardos medencéről ötvenesre váltani és abban egy bajnokság negyedik napon 200 hátat úszni; ehhez már nem maradt elég kraft a lábaiban.
Így egyik legjobb cimborája, Kovács Benedek előtt megnyílt az út, hogy 2023 után ismét megnyerje az aranyérmet – amit be is gyűjtött, sőt, többet tett ennél: sikerült 1:57-en belül a falhoz érnie, így az olimpiai bajnok barátja mögött ő a második jelenleg a rangsorban (a Párizs óta pihenő Telegdy Ádám elé érkezett).
Kósnak ugyanakkor száz pillangóra maradt sebessége, nem is kicsi: a táv olimpiai bajnoka, Milák Kristóf is komolyan beleállt a versenybe, ám cimborája ezúttal frissebben haladt és végül 12 századdal előbb ért a falhoz. És itt nem volt vége a hőstetteknek, merthogy alig tíz perccel később a 4×200-as gyorsváltóban káprázatos csatát vívott a BVSC a Fradival, és Kós még így, a negyedik nap és megannyi úszás után is le tudta hajrázni a táv specialistáját, Németh Nándort – kettejük 1:47-es repesztése igazi hőskölteménynek tűnt. Kós Hubert így 9 aranyéremmel zárta az ob-t (4 egyéni és 5 váltó-elsőség), avagy azok után, hogy vezérszerepet játszott a texasiak NCAA-győzelmében, itthon is elképesztőt produkált.
A harmadik olimpiai bajnok, Rasovszky Kristóf is kitett magáért: a 400 után 800-on is simán megelőzte két legnagyobb hazai riválisát, Betlehem Dávidot és Sárkány Zalánt – 7:47-es ideje vb-szint és egyszersmind a világ idei második legjobbja, ami nem kis fegyvertény.
A hölgyeknél Késely Ajna és Fángli Henrietta ért el újabb vb-szinteket. Ajna a 400 után 800-on sem adott esélyt a többieknek, Henni pedig első magyarként úszta 31 másodpercen belül az 50m mellet, az új országos csúcsa egyébként ötödik idő momentán a világrangsorban. Hozzá hasonlóan Egri-Martin Marcos is leduplázta az 50-100 mell bajnoki címét.
2018, 2019 és 2021 után negyedszer is triplázott Burián Katalin – ám ami akkoriban magától értetődőnek tűnt, az most komoly meglepetés: 30 évesen, a sokadik edzőváltást követően bizonyult jobbnak mindenkinél.
Ugrai Panna a kétszáz gyors után 100 pillangón aratott újabb győzelmet, öröme azonban nem volt felhőtlen, mivel egy tizeddel elmaradt a szingapúri szinttől.
A bajnokság zárásaként a fiúk mellett a BVSC hölgykvartettje is behúzta a 4×200-as váltót, így a zuglóiak 16 aranyéremmel toronymagasan végeztek az éremtáblázat élén.
Nyilatkozatok
Kós Hubert, 100m pillangó, 4x200m gyors, aranyérem
„Úgy ébredtem ma, hogy ez az utolsó nap, és nem biztos, hogy túl fogom élni ezt a két számot, a száz pillét és a váltót… Ehhez képest ez a száz pillangó nagyon jól sikerült, még nem néztem a részidőket, de szerintem nagyon jót versenyeztünk Kristóffal – ez alapvetően erről is szólt, hogy versenyezzünk, az idő másodlagos. Legyőztem a szám olimpiai bajnokát, ez mindig különleges érzés, ráadásul volt tíz percem aztán a váltóig, ahová úgy értem oda, amikor már elrajtolt a verseny, és így sikerült olyan időt jönnöm, ami nem csak engem, de talán még pár másik embert is meglepett. Az egész országos bajnokság elképesztően jól sikerült, nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz, főleg nem a kettővegyes, meg ez a kétszáz gyors – amelyek, ironikus módon, valahogy a legjobban estek az összes közül.”
Rasovszky Kristóf, 800m gyors, aranyérem
„Ez olyan negyedik napi úszás volt – nem vagyok elégedett, jobbat akartam ennél, sokkal közelebb kerülni az országos csúcsomhoz. Annak viszont örülök, hogy nyertem és hogy szintet úsztam. Mondom, jobb volt a forma, azaz jobb lehetett volna az idő is, de nem egyszerű az utolsó nap megtolni a 800-at egy 1500, 200 és 400 után, ez az utolsó 2-300 méter részidőin látszott is. Mégis illik örülni ennek az időnek, hiszen országos bajnokságon még sosem sikerült ilyen jót jönnöm.”
Fángli Henrietta, 50m mell, aranyérem
„Nyilván cél volt az országos csúcs, már tavaly is, viszont ötvenen még mindig kicsit bizonytalannak érzem magam, azaz most is csak nyerni akartam a száz után ezt a számot is, meg megúszni a szintet. Nagyon meglepett, hogy ennyire jól sikerült végül.”
Kovács Benedek, 200m hát, aranyérem
„Örülök, hogy végre tudtam versenyezni, mert a tavalyi, belgrádi Eb után nem nagyon volt részem olyanban, amit igazán komolyan tudtam volna venni, ahol igazán keményen megmérethettem volna magam. A cél a vb-szint volt, 1:57-en belül jönni, ez sikerült is – az egyéni csúcs nem, de szerintem áprilisban ez így teljesen jó.”
Burián Katalin, 200m hát, aranyérem
„Sikerült megint tripláznom – szerintem harmincévesen egy arany is komoly eredmény lenne, nekem meglett a három, úgyhogy nagyon büszke vagyok magamra. A kétszáznak azzal álltam neki, hogy szeretnék egy jól felépített úszást, és ez sikerült is, fejben ott voltam a legelejétől kezdve. Az idén még nem edzőtáboroztam és nem versenyeztem, azaz úgy gondolom, ebben még bőven van, hiszen nem csúcsformában jöttem az ob-re. Sokáig egyedül készültem, egy hónapja dolgozunk Virth Balázzsal, ezúton is köszönöm, hogy segít nekem – szerintem innentől még minőségibb lesz a felkészülés. A pályafutásom csúcsán már túlvagyok, nem szövögetek álmokat vb-érmekről, kizárólag az a fontos, hogy élvezzem az úszást, és ezt sikerült is elérnem.”
Késely Ajna, 800m gyors, aranyérem
„Az egész versenynek azzal a tudattal mentem neki, hogy másodpercenként cserélődnek a sejtjeid, ne gondolj arra, mi történt veled az elmúlt fél évben, felejtsd el azt, hogy mi fájt a bemelegítésnél, engedj el mindent, amikor a verseny kezdődik. Azt a mentalitást sikerült elérni, hogy mindegy mi lesz, csak úszd ki magad, és ez sikerült. Mindenkinek ezt kívánom, hogy ezzel a kitartással tegye a dolgát, hiszen mindenki más, mint amilyen volt egy órával korábban – és lehet, klisé, hogy minden fejben dől el, de tényleg minden fejben dől el.”
Ugrai Panna, 100m pillangó, aranyérem
„Nagyon sajnálom az az egy tizedet, amivel elmaradtam a vb-szinttől. Vegyes érzések vannak bennem, hiszen tavaly folyamatosan 59-eket úsztam, most végre megvolt az 58-as idő, mégsem sikerült a szint – viszont örülök, hogy ennyi már most sikerült és hogy aranyérmes lettem.”
Egri-Martin Marco, 50m mell, aranyérem
„Erre nem számítottam, hogy így fog menni ezen a bajnokságon, nagyon büszke vagyok erre az eredményre.”
A 4. nap bajnokai
Férfiak
800m gyors: Rasovszky Kristóf (FTC) 7:47.04
200m hát: Kovács Benedek (BVSC-Zugló) 1:56.77
50m mell: Egri-Martin Marcos (BVSC-Zugló) 28.70
100m pillangó: Kós Hubert (BVSC-Zugló) 50.55
4x200m gyors: BVSC-Zugló 7:15.19
(Török Dominik, Holló Balázs, Mészáros Dániel, Kós Hubert)
Nők
800m gyors: Késely Ajna (BVSC-Zugló) 8:33.94
200m hát: Burián Katalin (Debreceni Sportiskola) 2:10.55
50m mell: Fángli Henrietta (Győri Úszó SE) 30.61 – új országos csúcs
100m pillangó: Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 58.47
4x200m gyors: BVSC-Zugló 8:08.74
(Késely Ajna, Szabó-Feltóthy Eszter, Szabó Kincső, Pádár Nikolett)


