Kós Hubert négy bajnoki címmel és csúcsokkal tért vissza két év szünet után az országos bajnokságra Kaposvárott. Milák Kristóf is ott folytatta, ahol Párizsban abbahagyta: aranyéremmel, amit 100 gyorson nyert. Új országos csúccsal lett vb-csapattag Fángli Henrietta, Betlehem Dávid pedig 1500-on a világranglista élére állt.

Kós Hubert már délelőtt odatette magát: a Szerencsejáték Zrt. – CXXVII. Úszó Országos Bajnokság nyitónapján délelőtt beváltotta ígéretét, és rögtön megjavította Bohus Richárd 2018 óta fennálló országos csúcsát (24.63). Délután aztán még egy századot lefaragott ebből, így tartotta félelmetes sorozatát: azok után, hogy decemberben, a rövidpályás világbajnokságon 8-ból 8-szor úszott új rekordot a hátúszó-számokban, most 10/10-ig nyújtotta a szériát.

Ez már a második aranyérme volt szerdán, miután a nyitószámban rögtön egy brutális egyéni csúccsal győzött: a 2021-es Eb óta nem sikerült jobbat úsznia, még a 2022-es és 2024-es Eb-aranyérmeinek megszerzésekor sem – az 1:56.40 egyébként világranglista-második idő. „Ideje volt már, mégsem hinném, hogy a világbajnokságon bevállalom, mert telibe veri a kétszáz hátat” – jegyezte meg győzelme kapcsán az olimpiai bajnok, aki a nap végén újabb két elsőséget zsebelt be a BVSC mix-váltóival.

Milák Kristóf is folytatott egy szériát: 2024 augusztusában győzelemmel zárta az a szezont az olimpián – azóta most versenyzett először, és elég biztosan védte meg címét 100 gyorson.

Fángli Henrietta sem adta alább országos csúcsnál: ráadásul az 1:06.87 különleges boldogságot jelentett a győriek mellúszó-klasszisának, ez ugyanis századra a világbajnoki szintidő.

Nagyot ment Betlehem Dávid, aki a gigászok harcában bizonyult a leggyorsabbnak 1500 gyorson: 14:48-as ideje a világ idei legjobbja – egyébként négy másodperccel ért be előbb Rasovszky Kristófnál, aki másodikként zárt Sárkány Zalán előtt, ugyanakkor egyelőre hiába érte el a vb-szintet, Zalán párizsi ideje négy tizeddel jobb, azaz ezen a távon momentán harmadik a magyar rangsorban.

Női 1500-on Mihályvári-Farkas Viktória és Késely Ajna is remek időt úszott – mindketten teljesítették a vb-szintet; Jackl Vivien ugyanakkor ennek a távnak az érdekében lépett vissza a 200 vegyes fináléjától, ahol reggel a legjobb időt úszta, ehhez képest itt most csak ötödik lett.

Ami a többieket illeti, a férfiaknál új bajnokot avattak 100m mellen – az amerikai felmenőkkel is bíró Egri-Marton Marcos győzött, míg a hölgyeknél 50 háton Burián Kata nyert, 200 vegyesen Sebestyén Dalma ismét a dobogó tetejére állhatott, akárcsak Pádár Nikolett 100 gyorson. Ő a BVSC mindkét mix váltóját behozta első helyre a nap végén, azaz három aranyéremmel zárta a napot.

Nyilatkozatok

Kós Hubert, 200m vegyes, aranyérem – 50m hát, aranyérem, új országos csúcs

„Délelőtt sikerült a csúcsdöntés, aztán tudtam meg, hogy pont a születésnapján vettem el Bohus Ricsitől a legjobb időt, úgyhogy ezúton is bocsi és boldog születésnapot, Ricsi. Aztán lejöttem délután, kicsit betegen, plusz ez nekem még reggel nyolc, és megúsztam életem legjobb idejét kétszáz vegyesen, ami miatt rettentő boldog vagyok. Aztán jött még egy csúcs, azaz háton most már 10/10 rekorddöntésnél járok itthon a decemberi vb-vel együtt, ami azért félelmetes… Utána a két váltóban először száz háton csúcs plusz hét tized, aztán száz gyorson egy tizeddel gyengébb idő az olimpiához képest – mondhatom, nem vagyok elégedetlen, pláne ilyen állapotban.”

Betlehem Dávid, 1500m gyors

„Azért rendben van ez az eredmény. Télen leálltam két hónapra, ehhez képest elég volt három hónap, hogy eljussak 14:48-ig, ebből a világbajnokságon simán lehet 14:40-en belüli idő. Az is jó, hogy Rasó is jól jött, az elején meglepett kicsit, hogy ennyire elkezdte, viszont 800 után belassultunk kicsit, és én sem tudtam menni annyira. Kissé behomályosodott a szemüvegem, úgyhogy nem láttam az időket, de érzésre jó volt.”

Fángli Henrietta, 100m mell, aranyérem és országos csúcs

„Egyértelműen a vébészint volt a cél, amit végül sikerült telibe találni… Ehhez hat századot kellett javítani a csúcson, ami ugyan csak hat század, viszont ha a legjobb idődnél kell jobbat menni, ott azért benned van, hogy azért nem mehetsz biztosra. Nagyon örülök, hogy sikerült.”

Pádár Nikolett, 100m gyors, aranyérem

„A lányokra is figyeltem, de elsősorban magamra. Új klubban vagyok, új taktikát raktunk össze, másképp úszom a százat is, és ezt próbáltam most. Még nagyon az út elején járunk, azaz bőven van mit gyakorolni, viszont érzem, ha ez egyszer összeáll, akkor nagyon jó lesz.”

Sebestyén Dalma, 200m vegyes, aranyérem

„Nehezebben indult ez az év, tavaly komoly kihívásokat jelentett az úszás, a szokottnál is több energiát vitt el, így nagyon nehéz volt az újrakezdés. Viszont nemrég eljutottam oda, hogy megint elkezdtem élvezni az edzéseket, és ez ma már ezen a kettővegyesen is látszott.”

Egri Martin-Marcos, 100m mell, aranyérem

„Nagyon boldog vagyok, nagy öröm, hogy magyar bajnok lehettem. Az eleje nem volt annyira jó, ott volt egy csúsztatás is, de a második felére sikerült visszagyorsulnom.”

Burián Kata, 50m hát, aranyérem

„Nagyon örülök ennek az eredménynek – egy évig egyedül készültem, magamnak írtam az edzésterveket, másfél hónapja van mellettem újra edző, úgyhogy boldog vagyok, én már biztos elégedetten megyek haza innen.”

Az 1. nap bajnokai

Férfiak

100m gyors: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 48.76

1500m gyors: Betlehem Dávid (FTC) 14:48.73

50m hát: Kós Hubert (BVSC-Zugló) 24.62 – új országos csúcs

100m mell: Egri-Martin Marcos (BVSC-Zugló) 1:02.71

200m vegyes: Kós Hubert (BVSC-Zugló) 1:56.40

Nők

100m gyors: Pádár Nikolett (BVSC-Zugló) 55.06

1500m gyors: Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:11.71

50m hát: Burián Kata (Debreceni SI) 29.03

100m mell: Fángli Henrietta (Győri Úszó SE) 1:06.87 – új országos csúcs

200m vegyes: Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:16.53

Mix

4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 3:51.37

(Kós Hubert, Békési Eszter, Bagi Zoltán, Pádár Nikolett)

4x100m gyorsváltó: BVSC-Zugló 3:29.73

(Mészáros Dániel, Kós Hubert, Szabó Kincső, Pádár Nikolett)

Hasonló bejegyzések