Fél évtizedes hagyományt folytatva újabb olimpiai bajnokokat iktattak be a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába Százhalombattán: Gyenge Valériát, Risztov Évát és – első paralimpiai aranyérmesként – Pásztory Dórát. Mellettük Sós Csaba szövetségi kapitány – egykori Eb-bronzérmes –, illetve Média-díjasként – posztumusz – idősebb Knézy Jenő került be a sportág pantheonjába.

Házigazdaként Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, mennyire fontos a város életében ez az esemény. „Az ország lélekszámához képest egészen különleges, hogy a magyar úszósport világhatalom, és tökéletes példája annak, amire Orbán Viktor miniszterelnök szokott hivatkozni, hogy a sport milyen nemzet-összefogó, közösségfejlesztő és szervező erő – mondta a városvezető. – Ezért is örülünk, hogy évről évre itt tartjuk ezt az ünnepséget, hiszen egy kisebb közösségben ez még hatékonyabban működik, azaz a sportág legendáit példaképként tudjuk állítani mindenki elé.”

A honi úszósport bámulatos sikereit – melyekből 2018-ra is jutott bőven – felidéző kisfilmet követően Wladár Sándor elnök is üdvözölte az ünnepség résztvevőit. Az olimpiai bajnok, aki 2014 óta maga is a Hírességek Csarnokának tagja, többek között elmondta: „Az év ezen egy napján a jelen és a jövő a múltat ünnepli – és, saját tapasztalatból mondom, ez meglehetősen jól esik azoknak, akiket az adott esztendőben kiszólítanak a színpadra. Ez a gesztus sokkal több annál a néhány percnél, amit újra a reflektorfényben tölthettünk, a tettek megidézésénél, a méltató szavaknál, a szobor átvételénél.”

Wladár Sándor szerint különleges érzés „családi körben” átélni újra a régi sikereket, és egy ilyen ünnep részese lenni. „A család szeretete más, jobban megérint, és újra rendkívüli erővel képes előhívni azt a nagyszerű érzést – amit pedig jó régen eltemettünk már –, hogy igen, megérte az a rengeteg fájdalom, áldozat, amelynek árán odakerültünk a dobogó tetejére, aztán később ide, a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának beiktató ünnepségére. Őszintén remélem, hogy az idei ünnepeltek, a múlt nagyjai is átérzik majd mindezt, a jelen és a jövő klasszisai pedig azt, hogy igen, valóban megéri ma és holnap mindent, de mindent beletenni az úszásba, mert piszok jó érzés lehet ebbe a körbe tartozni.”

Elsőként Helsinki bajnokát, a 400 gyorson annak idején óriási meglepetésre diadalmaskodó Gyenge Valériát szólították a színpadra (bár már több 1952-es aranyérmes tagja a pantheonnak, ő az első, aki személyesen tudta átvenni a szobrot). Méltatásában Tóth Ákos korábbi szövetségi kapitány elárulta, a kiváló sportoló önállóan tanult meg úszni, később került a versenymedencébe, de olyan önbizalomhiánnyal küszködött, hogy edzője, Sárosi Imre elküldte Székely Évához, nézze meg a nagyszerű úszótárs érmeit és elismeréseit, merítsen abból erőt. Sikerült, sőt, mint Tóth Ákos kiemelte, azt a taktikát, hogy egy ideig a középmezőnnyel utazik a versenyző, majd a végén jön egy óriási hajrá – amivel Kovács Ági, Gyurta Dániel, sőt Egerszegi Krisztina 400 vegyesen győzött, Gyenge Vali alkalmazta először.

A bajnoknő azzal köszönte meg az elismerést, hogy az ötvenkettes olimpia kapcsán „a legnagyobb élmény az volt, amikor hazaértünk Budapestre, és emberek tömkelege várt minket a Nyugatiban, én akkor értettem meg igazán, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni.” Gyenge Valéria még hozzátette: „Most is ugyanaz az a meleg érzés fog el, köszönöm, hogy ennyi idő után emlékeznek még rám, és megbecsülik az eredményeimet.”

Ezután történelmi pillanatok következtek, hiszen első paralimpikonként Pásztory Dóra is bekerült a Hírességek Csarnokába. A kétszeres paralimpiai bajnok – 2000-ben és 2004-ben 200 vegyesen győzött – évek óta Londonban él, és mint videóüzenetében elmondta, talán először választotta az uszodát egy szép bálterem helyett, hiszen szeptember óta – egy hosszas kitérőt követően – visszatért a medence partjára, ahol 10-11 éves gyerekekkel foglalkozik. Dóri szerint „fontos, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik eljuttattak minket idáig, és felhívjuk a figyelmet arra, mennyire fontosak az úttörők, akikre nagy szükség van. Hiszen úttörők voltak azok, akik annak nyitottak a parasport felé, befogadtak engem, minket, mint Petrov Tolja bácsi, az edzőm.” Az egykori kiválóság azzal búcsúzott, „sokat jelent ez az elismerés nekem, remélem, sok parasportolónak és edzőnek ad erőt a jövőben.”

Az úszással fél évtizedre szakító, majd visszatérését követően Londonban 10km-en csúcsra érő Risztov Évát korábbi edzője, Kovácshegyi Ferenc méltatta. Mint mondta, Éván érződött, óriási elánnal készül a nyíltvízi számra, „a medencés távjai után levezetés helyett közölte, hogy akkor kezdjük úszni a 18×200 gyorsot.” A Hyde Parkban a szakember feladata volt az „etetés”, de, ahogy felidézte, „szokás szerint magammal vittem a fotófelszerelésemet, és amit a teleobjektíven keresztül láttam, azt az elszántságot, annak alapján én is kezdtem hinni abban, hogy Éva tényleg megnyerheti.”

Risztov Éva elsősorban edzőinek köszönte azt, hogy most a színpadon állhatott, bár azt elismerte, abban is rekorder, ahány szakembert elfogyasztott regényes pályafutása során. Londonnal kapcsolatban megjegyezte, „valóban nem várta senki, hogy nyerjek, hiszen a sportvezetés tagjai közül senki sem volt jelen – igaz, ahogy az lenni szokott, amikor a siker híre megérkezett, öt percen belül mindenki ott termett. Persze, aki a legfontosabb volt számomra, az édesanyám, ő ott volt végig – neki köszönhetem, hogy elkezdtem, és hogy kitartottam a végéig.” Végül azzal köszönte meg az elismerést, hogy „ez is egy üzenet a fiataloknak, akik úgy gondolják, vidékről nem lehet a csúcsra jutni, hogy igenis lehet – sőt, a mai úszósport pont arról szól, hogy minden lehetséges.”

Sós Csaba szövetségi kapitányt, aki az elsőgenerációs Széchy-tanítványok közé tartozott, egykori úszótársa, Verrasztó Zoltán laudálta, a kedélyes sztorik megidézése közben ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy Csabán keresztül bizonyította be a legendás mester, hogy a vegyes egy ötödik úszásnem. „Én a négy úszásnemben százon vagy kétszázon bármikor, bárhol legyőztem Sóst, viszont vegyesen két évig csak a lábát néztem, és sehogysem értettem, hogy van ez – aztán az Öreg elmagyarázta, és ezt ma is ajánlom minden edző figyelmébe, hogy a vegyest igenis meg kell tanulni leúszni.”

Sós Csaba az anekdotákra reflektálva azzal kezdte, hogy „és még mindig a legfiatalabb pillangózó magyar bajnok vagyok, bocsi.” A kapitány elmondta, „kevesebb szó esik arról a harminc évről, amit a TF-en töltöttem, pedig mindenkinek azt tudom ajánlani, amit én elég korán megfogadtam, hogy csak olyan dolgot csinálok, amit szeretek. Mert őrületesen sok hétköznap van, ünnepből kevesebb, és ha a hétköznapokon nem érzed jól magat, akkor mehet a kukába az életed.”

A Média-díjat az idén – posztumusz – a Magyar Televízió legendás riportere, Knézy Jenő kapta meg; korábbi kollégája és barátja, Gulyás László méltatása után a halhatatlanok szobrát fia, ifjabb Knézy Jenő vette át. „Annál nagyobb elismerés nem létezik, minthogy ezt díjat apu azoktól kapja, akiket közvetített és akiket szeretett. Sokszor tüntették ki pályafutása során, de azt gondolom, ez a díj neki a legtöbbet jelentette.”

 

Hasonló bejegyzések