Tisztelt Szülők, Tisztelt Sportbarátok!

Engedjék meg, hogy ezúttal elsősorban az „úszó szülőket” szólítsam meg, azzal együtt, hogy a lenti sorokat természetesen a szélesebb úszó társadalomnak is címezzük. Az elmúlt napokban számos helyről érkezett ugyanis megkeresés a Magyar Úszó Szövetség felé, hogy az utánpótláskorban pallérozódó tehetségeknek milyen versenyzési lehetőséget lehet biztosítani, akkor amikor a COVID-19 világméretű járvány második hulláma egyre növekvő kihatással van a mindennapjainkra.

Annak érdekében, hogy a teljes képet lássuk és kielemezzük az adott kérdést egyszerre van egy rövid és egy összetettebb válasz. Alább kezdem is mindjárt a ma ismert tényekkel, hogy ti. milyen utánpótlás versenyekre adta ki a MÚSZ a versenyengedélyt a még előttünk álló a 2020-as versenyszezon eseményei kapcsán, idei versenyeink az alábbi linken megtekinthetők:

https://musz.hu/versenynaptar/

A hosszabb, összetettebb válasz megértése kapcsán fontos leszögezzük, hogy a Magyar Úszó Szövetség számára a felnőtt válogatottak menedzselése mellett legalább annyira fontos a mindenkori utánpótlásról való gondoskodás, a fiatalabb korosztályok fejlesztése és versenyeztetési feltételeinek megteremtése. Kortól függetlenül minden versenyzőnek, edzőiknek és az őket a háttérben támogató szülőknek fontos az (idő)eredményességgel kapcsolatos visszaigazolás, az adott korosztályokban való megmérettetés, amik mind-mind az egészséges versenyszellemet és a motivációt tartják magasabb fokon.

Talán kevesen tudják, hogy márciusban a járvány megjelenésekor mi voltunk az utolsó szakszövetség, akik szinte már az árral szemben küzdöttünk a kitűzött országos bajnokság megszervezéséért. Eljött azonban a pont, amikor már sem elvi, anyagi, jogszabályi lehetőség sem maradt számunkra és akkor el kellett halasszuk az adott eseményt. Fontos azonban leszögezni, hogy a Magyar Úszó Szövetség nem csak szavakban, hanem tettekben is elszánt és folyamatosan küzd az utánpótláskorú úszók lehetőségeiért. Ennek egyik kiemelt példája a már 10 éves kortól további élményeket kínáló Jövő Bajnokai program, valamint az a tény is, hogy a júliusi Négy Nemzet Úszóverseny kapcsán elértük, hogy a fiatalabb korosztály is megmérettethessen az előfutamok során. Szakmai elhivatottságunkat növeli az az érzelmi kapocs is, hogy a szövetségből több szálon kötődünk szeretett sportágunkhoz, akár mint korábbi versenyző, edző, egyesületi vezető vagy aminél nincs is erősebb kötelék, mint úszó szülő.

Most, a nyári szabadságolásokból visszatérvén a COVID második hulláma a korábbiaknál is magasabb esetszámokat produkál, ráadásul az egészséget amúgy is jobban próbára tevő őszi-téli időszak közeleg. Az iskolák egy része már a második hétben „kényszerszünetet” rendelt el, lélekben már most a digitális oktatás visszatérésére készülünk, ahol a kérdés nem az hogy lesz -e, hanem hogy mikor és mennyi időre jönnek vissza az otthoni tanulás kihívásai.

Tegnap (szeptember 8-án) az EMMI a köznevelési intézmények felé kiegészítette intézkedési tervét, aminek 2.14-es pontja szerint az őszi iskolai úszásoktatást fel kell függeszteni, azt a tavaszra vagy a későbbi évfolyamokra kell áthelyezni.

Gyermekeink már csak maszkban járhatnak iskolába, a tömegközlekedésen már pénzbüntetés jár a maszkviselet elmaradásáért vagy nem megfelelő használatáért. A fenti példákat tekinthetjük a jéghegy csúcsának is, a lényeg, hogy az életünk, munkalehetőségeink, kapcsolattartási formáink és a mindennapjaink olyan mértékben változtak/nak meg, amik kivétel nélkül mindenre, így a sportéletre is kihatással vannak.

A Magyar Úszó Szövetség állandó újratervezési üzemmódban van annak érdekében, hogy a folyamatosan változó jogszabályi, népegészségügyi környezetben az egészségvédelem fenntartása mellett és a hazai és nemzetközi protokollok betartása mellett edzés- és versenyzési lehetőséget biztosítson. Ahogy fentebb írtam mai tudásunk szerint vannak/lesznek még az ősszel versenyek, de azzal mindenképp számolni kell, hogy a helyzet a későbbiekben újra változhat.

Addig is a szervezőkkel (az adott eseményt megvalósító egyesület) karöltve az óvintézkedések alábbi tárházával biztosíthatjuk a rendezést:

 

  • Belépéskor hőmérőzés;
  • A legminimálisabb létszám beengedése, vagyis résztvevőkön kívüli nézők, nagyközönség kitiltása;
  • Szigorított pálya- és tornatermi használat;
  • Maszkviselés a zsúfolt terekben.

 

Mindent egybevetve szeretnénk ezúton is elhivatottságunkról biztosítani a tisztelt szülőket, egyúttal megköszönve mindazt az áldozatot, amit gyermekeik egészségéért és sportolási előmeneteléért tesznek nap, mint nap. Hálásak vagyunk, hogy az úszósportot választották, ami – válasszon akármilyen pályát gyermekük a későbbiekben – kitartásra, nagy munkabírásra tanítja a legifjabbakat, amellett, hogy testileg-lelkileg jó kiállásuk lesz az életben.

A folytatást illetően az eddigieknél is nagyobb alázatra, türelemre és összetartásra lesz szükségünk, aminek eredményeképp megerősödve folytathatjuk a munkát, legjobbjaink pedig újra hazai medencében versenyezhetnek majd akár a 2024-es rövidpályás budapesti Világbajnokságon, a 2027-es FINA Világbajnokságon, míg sokan külföldi egyetemi sportösztöndíjakkal tehetik gazdagabbá életútjukat.

Jó egészséget és kitartást mindenkinek, hajrá magyar úszósport!

 

Wladár Sándor

 

 

Hasonló bejegyzések