Nyolcvankét esztendős korában elhunyt a magyar úszósport egyik legendás alakja, a kétszeres olimpiai bajnok Szőke Kató. A csodálatos úszónőre azzal az írással emlékezünk, amely 2014-ben született róla abból az alkalomból, hogy beiktatták a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába.

Bár Amerikában élt idestova hat évtizede, mégsem készült róla film – holott mozivászonra kívánkozna az élete, melyben ott sűrűsödik a történelem, a magyar történelem, annak minden regényes, kalandos fordulatával, édes és keserű ízével.

1952-ben, Helsinkiben vízilabda-sapkában úszva nyerte meg a 100 méteres gyorsúszást, 17 évesen. Akkoriban még kevésbé számított a redőzet, nem voltak szponzorok, nem voltak előírások, ki, mit viselhet. Ő egy pólós sapkában állt a 2-es rajtkövön. Legalább ennyi maradt az édesapja után, ha már a nevét nem viselhette.

Homonnai Márton egyike volt a legnagyobbaknak a harmincas évek vízilabdás aranykorában. Kétszeres olimpiai bajnok, a Komjádi-féle együttes meghatározó tagja – később azonban háborús bűnösnek nyilvánították, távollétében ítélték el, hiszen Argentínába emigrált (nevét csak utólag, a rendszerváltás után vésték fel a Hajós-uszoda márvány-dicsőségtablójára, Hazai Kálmánnal együtt).

Kató édesanyja (maga is kiváló úszó) nevén versenyezhetett, számára azonban ott volt a papa is, lélekben, továbbá az uszoda, az imádott uszoda, ahol szülei jóvoltából felcseperedett – így egyértelmű volt, hogy neki abban a sapkában kell úsznia.

Katót egyébként mindenki imádta. Csilingelő hangon nevetett, mindig mosolygott, mindenkivel kedves volt, finom és dekoratív ruháit az egész uszoda csodálta, ő pedig szívesen tanította a többieket, miként kell az évszaknak megfelelően divatosan öltözködni. Merthogy édesanyja függetlenítette kettejüket a rendszer sötétjétől: a nagypolgári életstílust megőrizték, tűzön-vizen át.

Talán ennek, hogy burokban nőtt fel, köszönhette az olimpiai aranyérmét is. Mindenki más totálisan feszült volt, hiszen 25 percet késett a rajt egy malőr miatt, aztán mindenki kiugrott, csak ő nem, majd a nagy esélyes Temes Judit sapkája hasadt szét pillanatokkal a második start előtt, amiből megint ramazuri lett… Egyetlen finalista mosolygott még ekkor is, angyali nyugalomban – az, aki kisvártatva az utolsó métereken mindenki mást lehajrázott.

Később még váltóban is olimpiai aranyérmes lett – Egerszegi Krisztina színrelépéséig ő volt az egyetlen magyar úszónő, aki egynél többször állt az olimpiai dobogó tetején. Később Eb-t is nyert, s ha nincs a forradalom miatti több hetes kihagyás, közvetlenül az 1956-os játékok rajtja előtt – ez a világot uraló atléták és úszók versenyállóképességét gyakorlatilag összezúzta –, Melbourne az a város lehetett volna, ahol további aranyérmeket szerez. Így viszont az a város lett, ahonnan többé már nem tért vissza Magyarországra.

Az Egyesült Államokban telepedett le férjével, az egykori remek vízilabdázó Domján Árpáddal (Katherine S. Domyan néven élt), ahol ugyan egy idő után újrakezdte – kevesen tudják, a nemrég elhunyt edzőlegenda, Peter Daland kezei alatt –, ám az egzisztencia-teremtés túl sok időt és erőt kívánt, így Kató végül nem tért vissza a nagyszínpadra. Egy bankban helyezkedett el, férje pedig építészként szerzett magának hírnevet. Amikor 2014-ben a MÚSZ értesítette, hogy beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, egy kézzel írt faxban többek között ezt írta: „Köszönöm, nagyon megható, hogy gondoltak rám – természetesen boldogan elfogadom. Nincs nagyobb megtiszteltetés a részemre, mint hogy a hazám, ahol születtem és úsztam, emlékszik rám szeretettel.”

Sajnos, végül nem tudott eljönni Százhalombattára, így nem kaphatta meg személyesen a szobrot…

Halálhírét egykori váltótársa, Gyenge Valéria osztotta meg a közvéleménnyel a Nemzeti Sportnak adott interjújában – a Magyar Úszó Szövetség Szőke Katót saját halottjának tekinti, temetéséről (többek között arról, hogy arra az Egyesült Államokban vagy Magyarországon kerül sor) később történik intézkedés.

 

SZŐKE KATÓ

1935. augusztus 16.–2017. október 27.

Klubja: Neményi MADISZ, Bp. Kinizsi

Edzői: Sárosi Imre, Hunyadfi István

 

Olimpiai bajnok

+ 100m gyors (1952, Helsinki)

+ 4x100m gyorsváltó (1952, Helsinki)

 

Európa-bajnok

+ 100m gyors (1954, Torino)

+ 4x100m gyorsváltó (1954, Torino)

 

Kétszeres főiskolai világbajnok, kilencszeres magyar bajnok, váltóban négyszeres világcsúcstartó.

Hasonló bejegyzések