Elsősorban a közelgő hazai rendezésű nagy sporteseményekkel kapcsolatban tartott megbeszélést Dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Schmitt Pál, a NOB tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, hiszen idén Magyarország 4 nagyszabású úszó rendezvénynek ad otthont – a 2019-ben debütáló Fina Champions Swim Series pénzdíjas tornának, a junior világbajnokságnak és az októberi világkupának Budapest, még a nyíltvízi világkupának Balatonfüred lesz a házigazdája – melyek szervezésében fő szerepet vállal a Szövetség, még Schmitt Pál kiemelkedő sportdiplomáciai tapasztalatival és kapcsolataival nyújt segítséget és járul hozzá a rendezés hazai és nemzetközi sikeréhez. A MÚSZ elnökét, Schmitt Pál új székhelyén, a Karmelita Kolostorban fogadta, ahol a két fél megvitatta a sportegészségügy és az antidopping jelenlegi helyzetét, illetve jövőbeni szerepét, valamint a tervezett célok megvalósításának módjáról is egyeztettek.

Hasonló bejegyzések