Az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) zárónapján Sárkány Zalán 1650 yard gyorson arany, míg Kós Hubert 200 háton ezüstérmet szerzett – Hubi tagja volt a győztes 4×100-as vegyesváltónak is –, a Bob Bowman vezette Arizona State pedig fennállása során első ízben hódította el a bajnoki címet, ami a tengerentúlon a legrangosabb trófeának számít. Kós Hubert az ASU második legeredményesebb pontszállítója volt Leon Marchand mögött.

Ahhoz képest, hogy 2008-ban az Arizona State sportszekciója megszüntette az egyetemi úszócsapat finanszírozását, és a programot csupán a sportolók szülei, az edzők, valamint a csapat színeiben korábban szerepelt, már végzett diplomások adományai mentették meg, most a Sun Devils (a Nap Ördögei) néven futó együttes történelmet írt: első ízben nyerte meg az ottani úszósport alfájának és omegájának számító NCAA férfibajnoki címét.

Mindehhez két kiválóságunk is vastagon hozzájárult: Kós Hubert a csapat francia ásza, Leon Marchand (60) mellett a legeredményesebb pontszállítónak bizonyult (48) – míg Sárkány Zalán a zárónapon az 1650 yardos gyors aranyérmét tette a közösbe. Kós Hubert a vegyesváltóval szerzett egy első helyet, 100 háton 4., 200-on pedig ezüstérmes lett – előbbi távon a két hete, a Pac-12-es viadalon úszott idejével nyert volna, míg fő számában ezúttal a csúcsformában repesztő Destin Lasco előtte érte el a falat, egyszersmind megdöntötte ezt a rekordot, amit Hubi állított fel nemrég.

Mivel a csapat győzött – és gyakorlatilag az első naptól jól ment a társaságnak –, örökkön mennydörgő edzőjük, Bob Bowman teljesen új arcát mutatta, kizárólag biztatta úszóit, a hétvégén önmagával kissé küszködő Kós Hubival is pozitív hangnemben beszélt.

„Bob csak mosolyog és biztat – lehet, hogy ezért nem megy… – értékelt ironikusan világbajnokunk, aki saját bevallása szerint rengeteget tanult Indianapolisban. – Egyik úszásomat sem bánom, mert komoly tanulságokkal szolgált ez a hétvége. Kellett ez nekem, hogy ez megtörténjen velem Párizs előtt, mert ebből tanulok a legtöbbet. A Pac12-re könnyítettünk kicsit, de úgy látszik, nekem csak az működik, hogy egy versenyre hegyezzük a formát, mert akkor voltam úgy 90-95 százalékon, most meg azért éreztem, hogy úgy 80 százalékon lehetek – ezt még meg kell beszélnem Bobbal. Az sem kizárt, hogy az első napi 4×200-as váltó tett be, mert ott úgy elkezdtem, mint az őrült, túlpörögtem, és az kisiklatta a formát még jobban. Majdnem elájultam úgy, ahogy Németh Nándi szokott jobb napjain… Chase (Kalisz, olimpiai bajnok vegyesúszó) egyébként pont azt mondta, ezek a pillanatok a legfontosabbak, amikor nem megy annyira, mert könnyű úgy, hogy rommá nyered magad – de épülni, tanulni csak az ilyen versenyekből lehet, amin most vagyok túl.”

A 200 hátat sem bánja, legyőzője, Lasco elsősorban a fordulókban jó, ami yardos, rövidpályás medencében sokat számít, nagypályán már kevésbé. „És így, ebben a formában huszonegy századra voltam a legjobbamtól, ami szerintem teljesen elfogadható. Többet viszek el erről a versenyről, mintha én is két hete könnyítettem volna, mint Leon, és most jövök egy 34-es időt, leoktatom a mezőnyt, és esetleg elkényelmesedem Párizs előtt, legalábbis fejben. Én azt mondom, jobb itt egy ezüst és ott egy arany, mint fordítva, nem? Amúgy az elmúlt hét NCAA-döntőn ezzel az idővel simán nyertem volna, most Lasco megelőzött, ő abszolút erre a versenyre volt kihegyezve.”

Kós úgy gondolja, az olimpiáig hátralévő idő neki dolgozik: „Ugyanúgy, mint tavaly, nekem lesz a leghosszabb felkészülésem, és csak nekem nem kell előtte semmit sem könnyítenem. Az amerikaiaknál még lesz júniusban a válogató, másoknak az Európa-bajnokság, én viszont kizárólag Párizsra koncentrálok, nem indulok addig sehol, nem lát senki úszni ötvenesben, csak akkor és ott, amikor igazán számít.”

Sárkány Zalán a leghosszabb távot simán behúzta, hatalmas előnnyel győzött 1650 yardon.

„Igazából nem a legjobb időm, de örülök, hogy megnyertem az 1650-et – kommentálta Zalán a történteket. – Ha jól tudom – bár ennek tán utána kell nézni – a második magyar vagyok (Hosszú) Katinka után, akinek sikerült egyéni NCAA bajnoki címet nyernie. Sajnos, a többi szám – az 500 gyors és a 400 vegyes – nem úgy sikerült, ahogy akartam, de a mérföldet megnyertem 6 másodperces előnnyel, és a csapat is nyert a történelemben először. Hubi is tök szuperül teljesített, úgyhogy ez egy igen jó hét volt.”

Nos, utánanéztünk – Zalán az első Katinka óta, a férfiúszók sorában ugyanakkor második: 1996-ban Szabados Béla már nyert az NCAA-ban, mégpedig 200 gyorson.

NCAA, férfi úszódöntő

  1. Arizona State 523.5, 2. Cal 444.5, 3. Florida 378, 4. Indiana 376, 5. NC State 318

Hasonló bejegyzések