Brutális országos csúccsal (48.17) nyerte meg a 100 méteres gyorsúszás döntőjét Németh Nándor, aki a világ idei negyedik legjobb idejét repesztette. Négyszáz vegyesen Verrasztó Dávid a világ idei második legjobb idejével győzött, és Hosszú Katinka trónja is érinthetetlen. A kétszázas távok közül háton Telegdy Ádám a világranglista második, míg Burián Kata a harmadik helyére úszott, míg mellen sikerült összehozni egy holtversenyes aranyat Horváth Dávid és Kutasi Máté révén.

Németh Nándor az országos bajnokságon immár harmadik éve úszik egészen parádés időket száz gyorson: két éve itt robbant be 17 évesen egy 48.64-es országos csúccsal, tavaly 48.31-gyel védte meg címét, az idén pedig újból döbbenetes eredménnyel rukkolt elő: immár 48.17-re vitte le a rekordot, amit még Kozma Dominik úszott csúcsformában (48.26) a 2017-es budapesti vb-n, a bronzérmes gyorsváltó első embereként.

Ez az eredmény világviszonylatban is megállja a helyét (amellett, hogy természetesen olimpiai A szint): negyedik a világranglistán, Európában pedig momentán az első. Kozma másodikként ért be, ám neki még küzdenie kell a vb-indulás jogáért, mivel 0.09-cel elmaradt a gwangjui szinttől. Ugyanezen a távon a hölgyeknél Jakabos Zsuzsanna az 1-es pályáról vitte el az aranyérmet – további „értéknövelő”, hogy tette mindezt egy 400 vegyessel az izmaiban (ott bronzérmet szerzett).

A nap végén aztán jött a „visszavágó”, a sprinterek a 4×100-as gyorsváltókban is kardoztak egy komolyat, a két fő esélyes, a BVSC és a Győr között az utolsó hossz előtt egyetlen század volt a különbség, aztán jött Németh Nándor, és eldöntötte a bajnoki cím sorsát. A hölgyeknél egy ideig a Fradi vezetett, ám a győri rakéták, Gyurinovics Fanni és Jakabos Zsuzsanna nem hagytak kétséget afelől, hogy ismét övék lesz az aranyérem.

A klasszikus magyar számban, 400 vegyesen parádés meccset vívott Verrasztó Dávid, Bernek Péter és Gyurta Gergely – az Európa-bajnok szokás szerint remek taktikával nyerte meg a versenyt, igaz, Bernek óriásit hajrázott, de 15 századdal Verrasztó mögött érte el a falat. Ez annyiban volt fontos, hogy így eldőlt, ők ketten indulhatnak ebben a számban, Gyurta Gergelynek nem sikerült odaférkőznie. Egyébként elég jól mentek az urak, Dávid a világranglista második, Peti pedig a harmadik helyére ugrott az itteni produkcióval.

A hölgyeknél egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Hosszú Katinka visszaszerzi elsőségét (tavaly hiányzott az ob-ról) – az volt a kérdés, hogy Kapás Boglárka esetleg szerez-e indulási jogot, de ez nem jött össze neki: bár megelőzte Jakabos Zsuzsannát, az ideje elmaradt Jakabos Eb-n elért eredményétől.

Kétszáz háton minőségi idők születtek, Telegdy Ádám a világ idei második legjobb eredményével váltotta meg koreai repjegyét – valamint az olimpiai A-szintet is teljesítette –, míg a hölgyeknél Burián Kata Hosszú Katinkától szorongatva a világranglista harmadik helyére úszott.

Kétszáz mellen érződött, hogy ebben az úszásnemben még akad tennivaló, az idők ugyanis nem voltak annyira ütősek, ellenben a férfiaknál sikerült összehozni egy ezen a távon meglehetősen ritka holtversenyt, hiszen a címvédő Horváth Dávid és Kutasi Máté századra ugyanannyit úszott. A lányoknál Békési Eszter a 100 után a 200-at is relatíve simán nyerte meg, tovább gyarapítva az egri bajnoki címet számát.

 

A harmadik nap bajnokai

 

Férfiak

100m gyors: Németh Nándor (BVSC-Zugló) 48.17 – új országos csúcs

200m hát: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:56.98

200m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) és Kutasi Máté (Vasas) 2:13.18

400m vegyes: Verrasztó Dávid (Ferencváros) 4:12.65

4x100m gyors: BVSC-Zugló 3:18.42

(Bohus Richárd, Kozma Dominik, Bernek Péter, Németh Nándor)

 

Nők

100m gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó SE) 55.43

200m hát: Burián Katalin (BVSC-Zugló) 2:08.50

200m mell: Békési Eszter (Egri Úszó Klub) 2:28.84

400m vegyes: Hosszú Katinka (Iron Swim Budapest) 4:35.68

4x100m gyors: Győri Úszó SE 3:46.33

(Pózvai Kiara, Safrankó Sára, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna)

 

Mixed

4x100m vegyes: Győri Úszó SE 3:53.29

(Balog Gábor, Sebestyén Dalma, Szabó Szebasztián, Gyurinovics Fanni)

 

Vb A-szintet teljesített

 

Férfiak

200m hát: Telegdy Ádám

 

Olimpiai A-szintet teljesített

 

Férfiak

100m gyors: Németh Nándor

200m hát: Telegdy Ádám

400m vegyes: Verrasztó Dávid (újra), Bernek Péter, Gyurta Gergely

 

Nők

200m hát: Burián Katalin (újra), Hosszú Katinka (újra)

400m vegyes: Hosszú Katinka (újra)

 

Nyilatkozatok

 

Németh Nándor:

„Ilyesmire számítottam. Már tavaly is rá akartam menni az országos csúcsra, akkor elmaradtam tőle néhány századdal. (Plagányi) Zsolt bá’ azt mondta, a felnőtt mezőny 49 másodperc alatt kezdődik, azaz a 48-as idő alapcél volt, viszont világversenyen a döntőhöz már 48 alá kell menni, és ezt mindenképpen el akarom érni az idén. Ehhez jó lökés ez a csúcs.”

 

Hosszú Katinka:

„Most iszonyú fáradtnak éreztem magam, és pont egy ilyen délutánon volt a négyszáz vegyes… Ennek fényében kifejezettem jónak tartom a 4:35-öt, illetve azt, hogy 4:33-4:34-eket jöttem már az idén – ha visszagondolok, 2017-ben így az év elején messze nem szórtam ilyen időket. A kétszáz hát 2:09-e itt és most jó, igazából még mindig a pillangó miatt eszem magam, mert inkább azt nyomtam volna az idén, kell egy kis idő, amíg megemésztem, hogy a vébén nem indulhatok ezen a távon. Ám nincs mit tenni, marad a kétszáz hát, vegyük úgy, hogy most ez a bünti. Összességében egyébként így sem panaszkodom, a vegyes elég jól megy, és ennek nagyon örülök.”

 

Jakabos Zsuzsanna:

„Nem akartam indulni százon, de edzőm, Petrov Iván rábeszélt – úgy látszik, néha megéri hallgatni rá. Az idő nem különösebben jó, annak viszont örülök, hogy sikerült nyernem, hiszen már volt bennem egy mixed váltó, meg a négyvegyes, korábban pedig a kettő pille sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna.”

 

Telegdy Ádám:

„Jól éreztem magam az úszás közben. Most az olimpiai A-szint volt a célom, ezt sikerült elérnem, azaz nagyon elégedett vagyok. Hiányzott Bernek Peti, vele mindig nagyon jó csatázni, remélem, lesz még alkalmunk egymás ellen versenyezni.”

 

Burián Kata:

„Nagyon örülök ennek az időnek. Katinkát ugyan nem láttam az egyesen, de nagyon jó volt, hogy ezt a távot bevállalta, mert a százról sajnos visszalépett. Nagy dolog, hogy egy olimpiai bajnokot meg tudtam előzni, és annak is, hogy most jól ment, mert kétszer is betegség hátráltatott – hálás vagyok Plagányi Zsoltnak, hogy ennek ellenére így felkészített.”

 

Horváth Dávid:

„El vagyok keseredve az idő miatt, és nem tudom, ennek a visszaesésnek mi az oka, mert az edzések jól mentek, az edzőtábor is, most viszont valami nem stimmel, mert már a száz is elég rossz volt. Most jön egy hét pihenő, azalatt igyekszem elengedni ezt az ob-t, ami remélhetőleg megmarad egyszeri negatív kilengésnek.”

 

Kutasi Máté:

„Az idő nem annyira jó, viszont elértem, amiért jöttem, azaz sikerült aranyérmet szereznem. A vb-szintet is el akartam érni, de van még néhány alkalom nyárig, azon fogok dolgozni, hogy be tudjak kerülni a csapatba.”

 

Békési Eszter:

„Összességében örülök, de ennél mindenképpen jobb időt szerettem volna úszni. Az első százat jobban meg akartam nyomni, a másodikon próbáltam hajrázni, és sajnáltam, hogy kicsit egyedül maradtam a végére.”

 

 

Hasonló bejegyzések