Ötven hét után bajnoki címmel indította újra versenyzői karrierjét Milák Kristóf, 100 gyorson nyert (egyébként egymás után negyedszer) a 126. Szerencsejáték Zrt. Országos Bajnokságon, a Duna Arénában. Legalább ennyire örömteli, hogy Zombori Gábor megúszta az olimpiai szintet 200 vegyesen – a hölgyeknél ezen a távon Hosszú Katinka bronzéremmel tért vissza –, a győrieknél otthonra lelő marosvásárhelyi Fángli Henrietta pedig 100 méter mellen megdöntötte Kovács Ági 24 éve fennálló országos rekordját.

 

Zombori Gábornak mindig különleges érzéke volt az arénás események „beindításához”: 2019-ben a junior világbajnokság nyitónapján, az első döntőben lett aranyérmes, akkor még 400 gyorson. Most, a nagy érdeklődéssel kísért ob első fináléját 200 vegyesen az olimpiai szint teljesítésével „rúgta be”, amivel kissé még magát is meglepte, mert ezt a mutatványt 400-on tervezte, de sikerült hat századdal a párizsi kvalifikációs időn belül elérnie a falat.

 

Ezután a hölgyek versenyében Hosszú Katinkát figyelte mindenki – a közönség tapsviharral köszöntötte bevonuláskor –, aki féltávig elöl ment, utána viszont Sebestyén Dalma és Kapás Boglárka is elé került mellen, és végül ez lett a végső sorrend. Katinka ettől függetlenül kifejezetten vidáman nyilatkozott, megemlítve, hogy egyfelől még mindig imádja az úszást, másfelől azért elég szokatlan érzés, hogy kislánya, Kamilla is az uszodában van, és a vízből kijőve azon kapja magát, hogy alig várja az újbóli viszontlátást.

 

Miközben Katinka nyilatkozott, a férfiak a 100 gyorsnak vágtak neki, és Milák Kristóf nagyjából ott folytatta, ahol ötven hete abbahagyta: akkor 48.40-nel nyerte a döntőt Németh Nándor előtt, most 48.38 alatt érte el a falat, és 2021 után negyedszer is megelőzte a számban amúgy nemzetközi színtéren elsőszámú képviselőnknek számító, Dohában bronzérmet szerző Némethet (bár az olimpiai szinttől ezúttal is elmaradt, 0.04-gyel).

 

A hölgyeknél ezt a számot Pádár Nikolett húzta be nagy fölénnyel, hogy aztán 100 mellen olyasmi következzék, amire kevesen számítottak: országos csúcsdöntés jött a hölgyeknél. Az úszásnem jelenlegi honi állapotait jól szemléltette a férfiak fináléja, ahol négy külföldi egymás között osztotta le a helyezéseket – de természetesen a magyar bajnokság érmei is gazdára találtak: a férfiaknál Horváth Dávid egy arany erejéig reaktiválta magát, avagy ahhoz képest, hogy tavaly visszavonult, és ma már napi hat-hét órán át edzősködik a Kőbánya SC-ben – többek között az Úszó Nemzet Programban tanít ifjú gyerkőcöket úszni – mellen még mindig (újra) ő a legjobb.

 

Aztán a hölgyeknél jött az igazi szemmeresztés: Fángli Henrietta már reggel is feltűnést keltett azzal, hogy első idővel lett finalista – délután pedig 1:07.50-nel megdöntötte Kovács Ági 2000-ben, a sydneyi olimpia óta érintetlen országos csúcsát. Megint csak sokatmondó, hogy még ez is hét tizednyire van az olimpiai A-szinttől, ám ez persze semmit sem von le Henrietta érdemeiből. A marosvásárhelyi lány utóbb elmondta, sokáig próbálkozott a román úszósportban, azonban semmiféle támogatást nem kapott, annak ellenére sem, hogy elért egy olyan szintet, hogy Houstonban ösztöndíjat kapjon az egyetemen. Tavaly Rómában szinte véletlenül találtak egymásra Petrov Ivánnal – jóllehet a győri klub erdélyiek (és vajdaságiak: lásd Szabó Szebasztiánt) iránt megnyilvánuló vendégszeretete azért nem újkeletű, és híre is ment már „odaát”. A családdal megbeszéltek mindent a Sette Colli során, a román szövetség ráadásul hivatalosan lemondott Fángliról, így teljes jogú magyar állampolgárként (és sportmagyarként) dönthetett most csúcsot.

 

Ötven háton Jászó Ádám jót meccselt a sérülése után visszatérő Kovács Benedekkel, s sikerült legyőznie a címvédőt, így pályafutása első nagypályás felnőttbajnoki elsőségét szerezte a langaléta pécsi kiválóság. A hölgyeknél Komoróczy Lora Fanni ugyanakkor gond nélkül gyűjtött be egy újabb aranyat ötvenen, igaz, saját bevallása szerint az olimpia miatt inkább a százra összpontosít most.

 

Ezerötszázon Szokolai László annyit kötött a veszprémi szupertrió lelkére, hogy más nem férhet fel a dobogóra – hogy egymás között miként intézik a sorrendet, az az ő dolguk. Nos, egyértelműen Betlehem Dávid volt a legfrissebb, bár elárulta, edzőjük a kőkemény beleki edzőtábor után sem könnyített túlzottan a munkán, azaz formáról se nagyon lehet beszélni – ennek ellenére sikerült legalább neki 15 percen belülre kerülnie (és ezzel két ezüst után először lett bajnok a leghosszabb távon). Az elmúlt két alkalommal győztes Rasovszky Kristófon ugyanakkor látszott, hogy a nagy dohai menet és az azt követő betegség után ő még semennyire nem pörög; bronzérmes lett, miután az Arizonából hazatérő Sárkány Zalán is jobbat jött, igaz, miközben őt formába hozták a két héttel ezelőtti NCAA-fináléra, most épp a visszaakklimatizálódással is küzd.

 

A hölgyeknél Mihályvári-Farkas Viktória ismét a régi önmagát idézve söpörte be az 1500 aranyérmét Késely Ajna előtt (már a medencés hosszútávú bajnokságon látszott, hogy maga mögött hagyta 2023 gyötrelmeit) – mégsem volt annyira boldog, miután két másodperccel elmaradt a párizsi szinttől. Igaz, a 2024-et indító vakbélgyulladása nem segítette a felkészülését, úgy gondolja, az egy hónap mínusz nélkül most gond nélkül „vonal” alatt ért volna be.

 

A mixed vegyesváltókat leduplázták a győriek: Szabó Szebasztián volt a közös nevező, a vegyest ő hozta be elsőnek – itt Sebestyén Dalma és Fángli Henrietta egyaránt második aranyát nyerte az egyéni sikereket megfejelve –, majd a gyorsváltóban is ő pörgött a legjobban. Itt Jakabos Zsuzsanna is úszott s lett újfent magyar bajnok, 21 évvel felnőttbajnoki debutálása, és 19 esztendővel azután, hogy első ízben lett aranyérmes.

 

Az első nap bajnokai

Férfiak

100m gyors: Milák Kristóf (BHSE) 48.38

1500m gyors: Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 14:54.12

50m hát: Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 25.30

100m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) 1:03.28

200m vegyes: Zombori Gábor (UTE) 1:57.88 (olimpiai A-szint)

 

Nők

100m gyors: Pádár Nikolett (Szegedi ÚE) 54.64

1500m gyors: Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:11.73

50m hát: Komoróczy Lora Fanni (Iron Swim SE) 28.31

100m mell: Fángli Henrietta (UNI Győri Úszó SE) 1:07.50 – új országos csúcs

200m vegyes: Sebestyén Dalma (UNI Győri Úszó SE) 2:13.75

 

Mixed

4x100m gyorsváltó: UNI Győr Úszó SE 3:34.57

(Vladimir Krstulovic, Szabó Szebasztián, Jakabos Zsuzsanna, Pózvai Kiara)

4x100m vegyesváltó: UNI Győr Úszó SE 3:53.17

(Kováts Alex, Fángli Henrietta, Sebestyén Dalma, Szabó Szebasztián)

 

A teljes eredménylista ide kattintva érhető el.

Hasonló bejegyzések