Négy távon (női 200 gyors, 400 vegyes, 50 hát, férfi 100 pillangó) megvan a maximális nyolc kvalifikáló, ugyanakkor a hölgyeknél az egy nemzet, két továbbjutó szabály miatt Pádár Nikolett és Mihályvári-Farkas Viktória is könnyeivel küszködve távozott a medencetérből, miután akadt náluk két jobb csapattárs. Női gyorsváltónk is döntős, első helyen.

Ebben a sportágban az a kegyetlen és persze a legszebb, hogy minden egyes alkalommal bizonyítani kell – mert ha csak egy picit is lazábban próbálod venni, akkor jó eséllyel rajtavesztesz. Ezt a leckét “vetette át” a víz Pádár Nikivel és Mihályvári-Farkas Viktóriával.

Kiki 200 gyorson abszolút éremesélyesként indult, a keddi 100 gyors harmadik helye után külön hangsúlyozta, a nem várt bronz milyen jó előjel a fő száma előtt – ehhez képest az előfutamokat követően több mint bánatosan kellett tudomásul vennie, hogy ezen az Eb-n nem fog a dobogóért úszni. Mert hiába lett 7., két magyar, Ugrai Panna és Ábrahám Minna is előtte végzett. Edzője, Gellért Gábor utóbb elárulta: amikor tanítványa szembesült azzal, hogy az előtte úszó Panna 1:58.09-et jött, egyszerűen lefagyott, mert előzőleg úgy gondolta, most egy közepesebb 1:58-as idő elég lehet a reggeli továbbjutáshoz – és már nem tudta magát átállítani (holott a dohai vb-n reggel is 1:57-et ment – utána pedig Minna, ha egy tizeddel is, de gyorsabban ért be). “Időben jött a pofon” – zárta rövidre a témát Gellért mester, aki szerint Kikinek az esti 4×100-as váltóban, majd a mixed 4×200-asban kell bizonyítania, hogy ez tényleg kisiklás volt.

Négyszáz vegyesen a fiúkéhoz hasonló tülekedés zajlott az előfutamban, ott ugyebár 1-2-3-4 volt a reggeli sorrend, itt 1-2-3-5 – és Jakabos Zsuzsannának Rómához hasonlóan itt is sikerült elcsípnie a továbbjutást. Akkor a később aranyérmet nyerő Mihályvári-Farkas Viktória előzte meg, most az ob-n nagyot robbantó Jackl Vivien – Viki viszont címvédőként lemarad a döntőről (akárcsak az ötödik időt úszó Kapás Bogi). Itt is az edző, Kutasi Gergely adott rövid magyarázatot: “Kicsit eltaktikázta sajnos. Túl lassan kezdett, túl sokat tartalékolt a táv második felére. Nem baj, menni kell tovább, marad az ezeröt, ott kell megúszni a szintet.”

Férfi száz pillangón nem volt kérdés, hogy Milák Kristóf és Kós Hubert lesz a két továbbjutó, Márton Richárd utóbbi mellett úszott, de nem tudott közel kerülni hozzá, és így a kilencedik helye ellenére nem folytathatja a középdöntőben. Az egyedüli “belharcoktól mentes” számban, 50 háton Komoróczy Lora (5.) és Burián Kata (12.) békésen jutott tovább.

A napi 4×100-as gyorsváltó könnyed úszással lett első – megemlítendő Jakabos Zsu, aki tíz perccel a négyvegyes után megint rajtkövön volt; végül is elég fiatal ahhoz, hogy a 11. Eb-jén ilyen programot bonyolítson.

Folytatás 18.30-tól, a döntőkben 200 háton Telegdy Ádámmal és Kovács Benedekkel, 100 gyorson Németh Nándorral és Milák Kristóffal, 400 vegyesen Jack Vivivel és Jakabos Zsuval, 800 gyorson Sárkány Zalánnal, végül a női gyorsváltóval – és persze a nyolc elődöntőssel. Garantáltan jobb program, mint a német–magyar:)

Hasonló bejegyzések