Egyéni legjobbján több mint hat (!) másodpercet javítva foglalta aranykeretbe a vilniusi junior Európa-bajnokságot Ábrahám Minna, aki a 200 gyors és a 4×200-as gyorsváltó aranyérme mellé óriási meglepetésre megnyerte a 400-at is. A címvédő Komoróczy Lora 100 háton ezúttal második lett, így csapatunk 11 éremmel (4 arany, 3 ezüst, 4 bronz) a második helyen zárt összetettben az olaszok mögött.

Tavaly Pádár Nikolett, korábban, 2016-ban és 2017-ben Késely Ajna vitte véghez azt a bravúrt, hogy egy junior Eb-n megnyeri a 200 és a 400 gyorsot – most ez sikerült Ábrahám Minnának is. Tőle vártuk a legkevésbé, inkább a 100-200 tűnt esélyesnek, kár, hogy a sprintben 0.06-tal lemaradt az aranyról – de ne legyünk telhetetlenek. Annál is inkább, mert a zárónapon fantasztikus kárpótlásként szépen elvitte a 400 koronáját a táv specialistái elől – az egyes pályán úszva, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva!

Minna döbbeneteset robbant, hiszen az egyéni csúcsa 4:16.07 volt eddig, most meg 4:09.85 alatt száguldott végig a nyolc hosszon, ami egészen elképesztő teljesítmény. Az is, amit az elmúlt hetekben nyújtott – Belgrádban ugyebár úgy lett az egész felnőtt Eb legeredményesebb úszója 3-3 arannyal és ezüsttel, hogy a viadal előtt nem sokkal még lázasan, torokgyulladással feküdt otthon; ehhez képest meglett 200-on az olimpiai szintideje is. Majd következett Vilnius, ahol tovább folytatta a medália-halmozást, a 200 gyors és a 4×200-as váltó után bezsebelte a harmadik aranyát a 100-on nyert ezüst mellé – ennél méltóbban nem is búcsúzhatott volna a korosztályos évektől; miközben már megérkezett a felnőttek közé is.

Komoróczy Lora, akárcsak egy esztendeje Belgrádban, ismét nagy csatát vívott a 100 hát döntőjében a román Silisteanuval, akkor 14 századdal előtte ért a falhoz, most viszont riválisa 67-tel volt jobb úgy, hogy Lorának a 2023-as ideje (1:01.10) ugyanúgy ezüstöt ért volna, minthogy az új bajnok igen komolyat javult egy év alatt (1:00.72).

Harmadik finalistánk, a 15 éves Antal Dávid 50 pillén az esélytelenek nyugalmával tempózott s lett hetedik – a nyírbátori tehetség a 200 pille bronzérmével már bőven megtette a magáét.

Ő volt egyébként az egyetlen férfi éremszerzőnk Vilniusban, azaz válogatottunk erősen féloldalasan teljesített: a 11 éremből 10-et a hölgyek hoztak, a 4-3-4-es kollekció a második helyet jelentette összesítésben (óriási fölénnyel nyertek az olaszok, csak aranyból 13-ig jutottak). Azaz ha mennyiségben nem is sokkal, de minőségben azért elmaradtunk a 2023-as mérlegünktől (9-2-2), ami részben Pádár Nikolett sajnálatos kiesésével magyarázható. Az azonban látszik, a most részt vett ifjak túlnyomó többségének még többet kell dolgoznia, hogy a magyar színekhez méltó eredmények szülessenek jövő júliusban, elvégre Ábrahám Minna utoljára járult hozzá ily “bőkezűen” a mérlegünkhöz, és 2025-ben már nem lesz Molnár Dóra sem, és Pádár Kiki is elérte a felső korhatárt.

Részletes eredmények:

https://vilnius2024.microplustimingservices.com/#/sports-schedule/SWM/*

Hasonló bejegyzések