A Budapest Open harmadik napján 200 mellen született tokiói szempontból érdekes eredmény: Horváth Dávid B-szintet ért el, amivel kiszoríthatja a csapatból az eddig szintén B-s Kutasi Mátét. Ugyanezen a távon Halmai Petra egy másodpercre volt az olimpiától.

A Kőbánya SC „kirándulóinak” győzelmeivel indult a nap 400 vegyesen, Telegdy Ádám és Késely Ajna is megnyerte a gyakorlásként úszott számott. Ezután következtek a 200 mell döntői, és a férfiaknál Horváth Dávidnak sikerült jobb időt úsznia (2:11.65), mint amivel eddig Kutasi Máté szerepelt az olimpiai aspiránsok között (2:12.07). Kutasi egyébként második lett, de 2:14-es idővel – azaz ha a FINA úgy dönt, hogy a ma már „meghívásos” időnek nevezett eredményt elérteket is besorolja a tokiói mezőnybe, akkor minden bizonnyal Horváth az utazó. „Készültünk erre a versenyre, kicsit könnyítettünk is, de nem gondoltam volna, hogy sikerül ilyen kiváló időt úsznom. A száz is jól sikerült, de a kétszáz még jobban” értékelt az egykori junior vb-ezüstérmes.

A hölgyeknél Halmai Petra önmagát is meglepte, hogy 2:26.57-tel ért célba – 2:25.52 az A-szint, utóbb meg is állapította: „Nagyon könnyen ment, nagyon lazán úsztam, ha tudom, ilyen idő lesz, akkor keményebben nyomom.”

Háton Burián Kata ért el remek időt, amivel saját bevallása szerint még önmagát is meglepte, míg 100 gyorson Németh Nándor kissé elégedetlenkedett, amiért még így edzésből sem tudott legalább 48-as időt jönni. A hölgyeknél Gyurinovics Fanni hangyányit javított a saját B-szintjén (55.02, eddig 04 volt) – s mivel Verrasztó Evelyn mögötte végzett, ő is készülhet ezen a távon Tokióra, remélve, hogy a FINA is így gondolja.

 

Budapest Open, 3. nap – a győztesek

 

Férfiak

100m gyors: Németh Nándor (BVSC-Zugló) 49.18

200m hát: Jászó Ádám (Pécsi SN) 1:59.98

200m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:11.65

400m vegyes: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 4:14.61

 

Nők

100m gyors: Gyurinovics Fanni (Vasas) 55.02

200m hát: Burián Katalin (BVSC-Zugló) 2:08.71

200m mell: Halmai Petra (Kaposvári SI) 2:26.57

400m vegyes: Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:48.23

4x100m gyorsváltó: Szegedi ÚE 3:52.77

 

 

Hasonló bejegyzések