Jelenleg a világ legidősebb olimpiai bajnok úszónője, az ötvenes évek aranygenerációjának utolsó élő tagja ma ünnepli 91. születésnapját. Gyenge Valéria úgy lett olimpiai bajnok 1952-ben, hogy előtte világbajnokságon, Európa-bajnokságon, sőt még magyar bajnokságon sem nyert egyéni aranyérmet. A végtelenül jószívű olimpiai bajnok kitűnő fotós volt, jelenleg Kanadában él, azonban az úszástól nem tudott elszakadni, nyaranta rendszeresen a házához közeli tóban úszik. 

Gyenge Valéria története igazi hollywoodi történet – magától tanult meg úszni a Balatonban, egyéni sikerei az olimpia előtt nem igazán voltak, mégis legendák idejében (Szőke Kató, Székely Éva, Novák Éva) tudott kiemelkedőt teljesíteni az úszósportban.

 

Gyerekkorában a nyarakat a Balatonon töltötték, családi nyaralójukban. Elmondása alapján hatéves korában tanult meg úszni, egyszerűen csak elleste a többiektől, mit csinálnak a vízben. Odavolt az úszásért, tetszett neki a sport: „Egyszer megláttam egy srácot, nagyon jóképű fiú volt, aki csodálatosan úszott. Azt mondtam magamnak, én is így akarok úszni. És onnan már nem volt visszaút.”

Budapest, 1952. május 25. Gyenge Valéria olimpiai bajnok úszónő, fotográfus, 1933. április 3-án született Budapesten. A képen: Gyenge Valéria, a 200 méteres női mellúszás győztese az első olimpiai válogató versenyen. MTI Fotó: Molnár Edit

 

Először Jávor Magda figyelt fel Gyenge Valéria úszástudására egy kisebb iskolai versenyen 1945-ben, ezt követően három éven keresztül az MTE (Munkás Testedző Egyesület) színeiben úszott, immár versenyszerűen. 1948-ban került a korszak talán legkeményebb edzőjéhez, Sárosi Imréhez, akinek a csapatában csak a legjobbak lehettek, azidőben „Sárosi Istálló” elnevezéssel illették a gárdát. Napi 5-8 ezer métert úsztak (igaz, megesett, hogy háromszor is edzettek egy nap), és már ez is újdonságnak számított a korban bevett módszerekhez képest. „Sárosi és Hunyadfi megelőzte a korát, igaz, akkoriban még elsősorban a mennyiség számított, egyáltalán nem volt komolyabb intenzitása az úszásoknak”

 

Az ötvenes évek kapcsán annyit mondott, valóban a sport jelentette a kitörési pontot, „együtt járt olyan kiváltságokkal, mint hogy jobb ételeket kaptunk, néha még déligyümölcsöt is, és különösen az utazás számított óriási értéknek. Én már tizenhat évesen ott lehettem Párizsban, amikor az átlagember Albániáig sem juthatott el. Az úszás töltötte ki az életünket, Sárosi elintézte, hogy nekünk már reggel hatkor kinyissák az uszodát, igaz, a villanyt nemigen kapcsolták fel, azaz sötétben edzettünk, és aztán mentünk iskolába.” tette hozzá Gyenge.

 

Gyenge Valéria sosem volt a legjobb Magyarországon, egyedül váltóban tudott bajnoki címeket nyerni, 1951-ben az országos bajnokságon négy aranyérmet nyert. Mondhatni az esélytelenek nyugalmával utazott Helsinkibe, ahol csak jól akarta érezni magát, jól szeretett volna úszni. Gyenge nehezen viselte a finnországi körülményeket, hiszen későn ment le a nap, így eleinte nem tudta kipihenni magát, aztán a takarót az ablakra szerelték, így a sötétben már tudtak aludni.

 

 

400m gyorson mindenki Novák Évától várta az aranyat, azonban Gyenge mindenkit meglepett, kivéve az edzőjét: „Amikor az amerikaiak edzője odament a döntő előtt Sárosihoz (Imre, a Mesti, Gyengéék edzője), hogy na, ki fog nyerni, az ő versenyzőjük, Kawamoto vagy Novák, Mesti rám bökött, aki a szélső pályán úsztam, hogy nem, Gyenge lesz az első. Az amerikai hangosan felnevetett, mondta, ezt szeretem benned, hogy ennyire jó a humorod! Aztán kiderült, hogy nem viccelt” – elevenítette fel a hetvenkét évvel ezelőtt történteket Valéria. Akkoriban egyébként háromszor kellett leúszni a 400-at is, ő pedig fokozatosan javult, az előfutamokhoz képest a döntőben 10 másodperccel úszott gyorsabban (5:12.1).

A 400m gyors döntőjére szinte alig emlékszik az olimpiai bajnok: „Mindössze arra emlékszem, mennyire izgultunk, nem mertünk egymásra nézni Székely Évával. Jöttek a nemzetközi szövetség nagyon szigorú ellenőrei, akik megnézték, a fürdőruhánk alatt ott van-e a kis bugyi.  Amikor mindent rendben találtak, kivezetettek minket a kültéri medencéhez. Hogy ott mi történt, arra nem emlékszem. Én nem voltam annyira gyors, mint a többiek, viszont a hajrám mindenkin túltett, úgyhogy az elején el is mentek tőlem, aztán kétszázötvennél úgy gondoltam, akkor most elindulok, lesz, ami lesz… És ez lett belőle. Nyilván óriási meglepetés volt, hiszen a többiekkel ellentétben én akkor még egy senki voltam, felnőtt magyar bajnoki címet sem nyertem korábban. Viszont az az arany óriási motivációt jelentett, azt gondoltam, mindenképp meg akarom ismételni.”

 

A döntő után szaladtak át Puskásékat, majd a vízilabdásokat megnézni, majd Papp László címvédő mérkőzését is élőben, a helyszínen látták. Ez volt a magyar sporttörténelem legfényesebb napja, hiszen augusztus másodikán 4 magyar olimpiai aranyérem született (plusz egy ezüst Novák Katalin révén 400m gyorson), amelyet azóta sem sikerült felülmúlni. Helsinkiben a magyar küldöttség összesen 16 aranyérmet szerzett.

 

Gyenge 1954-ben 400m gyorson második lett az Európa-bajnokságon, A 4×100-as gyorsváltóval viszont aranyérmet nyert, és egy világcsúcsot is felállítottak. Az edzések és versenyek között szenvedélyének, a fotózásnak élt és dolgozott, a MÁV fotólaboratóriumának a munkatársa lett.

 

Az olimpiai bajnoki cím után mindent megtett, hogy megismételje a sikerét, azonban az 1956-os események annyira megviselték, hogy nem tudott koncentrálni a versenyre: „Már az utazás előtt sem tudtunk rendesen edzeni, aztán a kormány által előre kifizetett különgépek a történtek miatt nem voltak hajlandóak leszállni Budapesten, emiatt el kellett vonatozni Prágáig, ahol beraktak minket egy sportiskolába, és mivel akkor mi ott ellenségnek számítottunk, ki sem engedtek minket onnan. Majd’ egy hetet töltöttünk ott, azaz újabb napok teltek el anélkül, hogy vizet láttunk volna, ezután következett az odaút, ami megint csaknem egy hétig tartott, mivel egy személyzet vitte a gépeket, nekik meg kötelező pihenőidejük volt, így néha egy teljes napot álltunk, előbb Karachiban, majd Szingapúrban. Mire kiértünk, itthon elbukott a forradalom, hamarosan érkeztek a táviratok a családoktól, férjek, vőlegények döntöttek úgy, hogy otthagyják az országot, így az én vőlegényem is… (Garay) Jani azt kérte, menjek utána Torontóba, anyukám azt, hogy menjek haza… Azaz nem tudtunk rendesen edzeni, ott meg szinte képtelenség volt az úszásra koncentrálni, nem csoda, hogy nyolcadiknak fulladoztam be, nyolc másodperccel gyengébb idővel, mint 1952-ben…”

 

Gyenge Valéria esetéről értesült egy torontói lap, kifizették a repjegyét, azonban ruhája nem volt, így a kanadai télbe az olimpiai formaruhájában és az úszófelszerelésével érkezett. Eladta az egyik fényképezőgépét, hogy kabátot és téli ruhákat tudjon magának vásárolni. „A formaruhában utaztam, egy szál ballonkabátban, így érkeztem meg a tél kellős közepén, mínusz huszonöt fokban…” – idézte fel első kanadai élményeit. Kint még egy picit próbálkozott az úszással, ám ez túlságosan is nagy honvágyat generált, azaz inkább abbahagyta – már csak azért is, mert munka után kellett néznie, így fotótechnikusként hamarosan egy laborban kapott állást. Férje, Garay János mérnökként aztán hamarosan keresett annyit, hogy Valéria az időközben megszületett két lányukkal foglalkozhasson főállásban, továbbá fő szenvedélyének, a fotózásnak hódolhasson.

Egy ideig edzősködött Kanadában, azonban a fotózást érezte igazi szenvedélyének. 1983-ban megjelent a Hazám című fotóalbuma Magyarországon és Kanadában is, a képek mellett Illyés Gyula versei voltak. Gyenge Valéria rendszeresen hazajár Magyarországra, tavaly a január elején rendezett Sportcsillagok Gálájára hívtak meg az Operaházba.

 

Olimpiai bajnoki címe mellett Gyenge Valéria pályafutása során 17 magyar bajnoki címet szerzett, három világcsúcsot és hét országos csúcsot állított fel. Jelenleg ő a legidősebb úszó olimpiai bajnoknő 91 éves korával.

 

Hasonló bejegyzések