Fábián Bettina parádésan kezdte az idei Világkupa-sorozatot: az egyiptomi Soma Bay-nél rendezett viadalon ezüstérmes lett a hölgyek 10km-es versenyében. A férfiaknál a sokáig vezető Betlehem Dávid ötödikként ért célba, a világbajnoki címvédő Rasovszky Kristóf pedig betegségéből épphogy felépülve a 13. helyen zárt.

 

Fábián Bettinának ment a legjobban az öt magyar induló közül a Vk-széria nyitányán: junior világbajnok, olimpiai kvótás kiválóságunk remek versenyzéssel lett ezüstérmes. Bár az utolsó körre a 14. helyről fordult rá, szokásos hajrája ismét működött, olyannyira, hogy az utolsó bójánál már vezetett, ám a németek 2023-as világbajnokának, Leonie Becknek még egy picivel több maradt a tankban, és testhossznyi hátrányból sikerült megnyernie a viadalt, 0.4 másodperccel érintette előbb a panelt.

„Próbáltam végig elöl maradni, ami ötből három körig sikerült, aztán az utolsóelőttiben hátravertek, ezt még gyakorolni kell, hogy meg tudjam őrizni a helyem az első ötben – elemezte a történteket Fábián Betti. – Aztán ott sikerült hoznom egy nagyon jó döntést, amivel nagyon sok helyet nyertem, megvolt a sebesség is, úgyhogy az utolsó egyenesre már elsőként fordultam, de a német lány egy kicsit gyorsabb volt és lenyúlt a végén. Emiatt nagyon dühös vagyok most, tudom, hogy gyakorolni kell még a sprinteket edzéseken… Megvolt az esély az első Világkupa-győzelmemre, de ezek szerint ez még egy picit várat magára…”

„Jó verseny volt, bár nem voltunk annyian, mint egy világbajnokságon, azért a top 15 itt úszott. Szoros lett a vége, kicsit bánom, hogy nem tudtam néhány hellyel előbb végezni, de összességében jó felkészülés volt az Eb előtt, a többieknek pedig az olimpiára” – összegzett Olasz Anna.

A férfiaknál Betlehem Dávid haladt szinte végig az élen, a külön díjazású sprintversenyben – amelyben az egyes körök végén vezetőket külön honorálják – például elsőként végzett, a célba azonban végül ötödikként ért, miután az olaszok triója szépen kivágta a rezet (végül az Európa-bajnoki címvédő Domenico Acerenza lett a legjobb), a francia Olivier pedig célfotóval előzte meg Dávidot.

A vb-t követően sokáig betegeskedő Rasovszky Kristóf ezúttal nem igazán tudott az élcsoporttal tartani, féltávig még tapadt rájuk, utána viszont leszakadt s végül a második bolyban ért be, 13-ikként, Gálicz Péter pedig 28. lett.

„Elégedett vagyok a maival, a világbajnokság után elmentünk egy hétre nyaralni, utána elég nehéz volt visszaállni a munkába, ráadásul egyből belecsaptunk a közepébe, és erre a versenyre sem lazítottunk, csütörtökön még nyolcezer felett úsztunk például, szóval melóból jöttünk – értékelt Betlehem Dávid. – Szinte végig elöl tudtam menni, a sprinteket meghúztam, most ennyi volt ebben – de nem bánkódom, még fiatal vagyok, a többiek meg öregednek, olimpiáig már minden hónap számít ilyen korban… Remélem, nekem is, hónapról hónapra jobb leszek, de Párizsig még le kell úszni párszor a távot, hogy legközelebb ne ők érjenek utol ér verjenek meg, hanem végig tartani tudjam magam.”

„Elég rosszul éreztem magam, elejétől a végéig szenvedés volt – közölte Rasovszky Kristóf. – Ugye két hete még lázas beteg voltam, utána még egy hétig köhögtem, azaz nem esett jól ez az úszás, ennek ellenére nem volt annyira rossz verseny. A fő pozitívum, hogy kimondható, már nem vagyok beteg, azaz innentől el lehet kezdeni újra építkezni.”

„Tudom, hogy még elég távol vagyok a mezőnytől, de azért fogunk edzeni, hogy sokkal jobb legyen az Európa-bajnokságig, ez a Világkupa volt a tanulópénz” – fogalmazott Gálicz Péter.

A széria két hónap múlva, május 25-én folytatódik Szardínia partjainál, Golfo Aranciban, rá egy hétre pedig Setubalban következik a harmadik felvonás.

Nyíltvízi Világkupa, 1. állomás, Soma Bay

Férfiak: 1. Domenico Acerenza (olasz) 1:55:26.40… 5. Betlehem Dávid 1:55:31.60… 13. Rasovszky Kristóf 1:56:38.10… 28. Gálicz Péter 2:05:56.90

Nők: 1. Leonie Beck (német) 2:04:31.00, 2. Fábián Bettina 2:04:31.40… 11. Olasz Anna 2:04:39.30

Hasonló bejegyzések