Edzői mentorprogram a MOL – Új Európa Alapítvánnyal

Ami eddig úgymond organikusan zajlott, ugyanakkor esetlegesen is, az mostantól sokkal komolyabb keretek közé kerül. Az edzők közötti tudástranszfer hatékonyságának maximalizálását hivatott elősegíteni az a mentorprogram, amelyet a MOL – Új Európa Alapítvány segítségével indít a Magyar Úszó Szövetség. Öt, kiemelkedő szakmai karrierje során olimpiai, világ és Európa-bajnoki érmeseket nevelő mester – Selmeci Attila, Szokolai…

MÚSZ-elnökségi: új alapokra kerül a válogatottak felkészülése

Megtartotta első ülését a Magyar Úszó Szövetség tavasszal megválasztott új elnöksége (az előző mandátuma szeptember 30-án járt le), amely elfogadta a szövetségi kapitányok előterjesztéseit – többek között azt is, hogy új alapokra kerül a válogatottak felkészülése. A megbízó levelek átadása után Wladár Sándor tartott rövid összefoglalót az elmúlt hónapok eseményeiről és eredményeiről, nem hallgatva el,…

The Hungarian team won five medals at the World Para Swimming Championships

Első ízben rendezték ugyanabban a városban a paraúszó világbajnokságot, ahol az épek is versenyeztek – és Szingapúr révén először zajlott Ázsiában a viadal, amelyen 75 ország csaknem 600 úszója indult. A magyar csapat öt éremmel zárta a világeseményt. A magyar válogatott hat versenyzővel érkezett Szingapúrba: Adámi-Rózsa Zsanett (UTE), Hotz Csenge (Pécsi Vörös Meteor Sportkör), Konkoly…

Nyíltvízi EK: újabb bravúros ezüst Betlehem Dávidtól

A barcelonai arany után ezúttal ezüstérmet szerzett az Európa-kupa sorozatban Betlehem Dávid. Az edzései elején járó olimpiai bronzérmes a horvátországi Razanacban ért be másodikként – rajta kívül még 17 magyar induló volt, túlnyomó többségük korosztályos versenyző, akik közül nagyon sokan életükben először indultak 10km-es viadalon, de még a 14-15 évesek is becsülettel végigúszták a távot.…

Farkas András, aki esztergályosból lett kiváló úszóedző

Nem könnyű számba venni az olyan edzőket a magyar úszósportban, akik nemzetközileg is sikeres versenyzőket neveltek. Vannak, akik gyakran szerepelnek a médiában, míg mások alig, sőt, egyáltalán nem kerülnek reflektorfénybe. Ez utóbbiak közé tartozik a vitán felül eredményes ajkai mester, Farkas András is – legmagasabbra jutott versenyzője nevét még ma is ismeri mindenki. Ő Kis…

HISZEK Benned Program: újabb lehetőség!

A Sportegyesületek Országos Szövetsége Köztestület meghirdeti a 2025. évi HISZEK Benned Sport Program PLUSZ II. alprogramot. A Programon keresztül a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a kis- és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának megtartását vagy növelését kívánja támogatni, valamint az utánpótlásnevelés sportszakmai feladataival összefüggő költségekre nyújt vissza nem térítendő forrást azon sportszervezetek és a sportszervezetek szakosztályai részére,  amelyek…

Európa-kupa: parádés Betlehem-diadal Barcelonában

Betlehem Dávid azzal a céllal indult el az Európa-kupa-sorozat barcelonai állomásán, hogy tesztelje: milyen az, amikor rossz formában kell helytállnia a felkészülésben nála előrébb tartó vetélytársakkal szemben. Nos, a próba „túl jól” sikerült: olimpiai bronzérmesünk parádés hajrával első helyen ért célba. A hölgyek között induló Mihályvári-Farkas Viktória 8. lett. „Ez ilyen veni, vidi, vici volt”…

Hajós Alfréd Edzői Mentor Program – Jelentkezz!

Edzők, figyelem! (2.0) Magyar Úszó Szövetség pályázatot hirdet a Hajós Alfréd Mentor Programban való részvételre, a 2025/2026-os tanévre. A támogatás célja: az elméleti oktatás mellett a szakmai, gyakorlati ismeretek magasszintű elsajátítása kiválasztott mentorok segítségével. A program mentorok által vezetett rendszeres személyes, illetve online konzultációkat biztosít. Emellett gyakorlati képzések, konzultációk, edzőtáborokon, illetve workshopokon való részvételre ad…

Edzői ösztöndíj: szeptember 28-ig lehet jelentkezni!

Edzők, figyelem! Még lehet jelentkezni a Magyar Úszó Szövetség tanulmányi ösztöndíjára – a meghosszabbított határidő: szeptember 28., vasárnap, 16 óra! Mint ismert, a Magyar Úszó Szövetség a MÚSZ-89/2025. (04.23) elnökségi határozata alapján pályázatatot hirdetett felsőfokú szakedzői tanulmányok támogatása érdekében a 2025/2026 tanévre. Az ösztöndíj odaítélhető Magyarország felsőfokú testkultúra-képző intézményeiben szakedzői (úszás sportágban) BSC nappali és…

Itt a Sportcsillagok Ösztöndíj új kiírása!

Kiírták a 2025/2026. tanév I. (őszi) félévi Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramot. Az előző félévhez hasonlóan az Ösztöndíjprogramba az olimpiai sportágak esetében az országos sportági szakszövetségek, a paralimpiai sportágak esetében a Magyar Paralimpiai Bizottság jelölhet sportolókat. A jelöléshez várjuk pályázatokat. Kérjük, hogy a csatolt dokumentumokat, illetve a felhívásban szereplő szükséges mellékletek aláírva, eredeti példányban küldjék be a Magyar…