A kiváló sportoló, a 100 és 200 méteres pillangóúszás országos csúcstartó bajnoka, a Nemzeti Sport egykori főszerkesztője súlyos betegség után 53 éves korában hunyt el. 

Énekes Zoltán 1965. április 1-jén született, négyesztendős korától már a sport, az úszás töltötte ki a mindennapjait. A Spartacusban vált nagyszerű versenyzővé, s a korosztályos, illetve felnőttsikerek után tagja volt az 1984-es olimpiai keretnek is, ám a Los Angeles-i játékokra az akkori bojkott miatt ő sem utazhatott ki. 100 és 200 méteres pillangóúszásban országos csúcstartó, akinek a rekordjait a nyolcvanas évek végén a legendás Darnyi Tamás döntötte meg. A sportpályafutásának súlyos térdsérülés vetett véget. A Testnevelési Főiskola elvégzése után úszóedzőként helyezkedett el, de ekkor már a Népsportnál is dolgozott. A lapnál minden lépcsőfokot megmászva lett munkatárs, rovatvezető, 1995 januárjában pedig főszerkesztő, s ezt a tisztséget 1999-ig töltötte be. A sportújságírói pályafutás után saját, kommunikációs céget alapított s vezetett sikerrel. Ahogyan tehetséges, eredményes úszó, úgy sikeres újságíró is volt; a Széchy Tamással készített interjúsorozatáért 1989-ben szakmai nívódíjat kapott, 1997-ben pedig MOB médiadíjat vehetett át. Énekes Zoltán temetéséről később intézkednek, emlékét mindörökkön tartó kegyelettel őrizzük!

(Forrás: Nemzeti Sport, Fotó: Szabó Miklós)

Hasonló bejegyzések