Több mint 300 induló – köztük több válogatott, így az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf – és végül a pécsiek uralmát megtörő SOTE-diadal az összetettben, ez a Gödöllőn rendezett úszó egyetemi és főiskolai országos bajnokság mérlege. Bernek Péter ismét harci díszben – már visszavonult egykori rövidpályás világ- és Európa-bajnoki kiválóságunk újfent rajtkőre állt: „hív a…
Debrecenben, a Debreceni Sportuszodában november 1-4. között rendezik a Szerencsejáték Zrt. XIX. Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságot. A verseny időpontja, rendezője: 2023. november 1-4., Debreceni Sportcentrum Kft. A verseny helyszíne: Debreceni Sportuszoda, 4028 Debrecen, Zákány u. 4. Délelőtti előfutamok kezdete: 9:00 Délutáni döntők kezdete: 17:00 Beléptetés: Belépőt kizárólag a délutáni döntőkre kell váltani – online…
Pontosan négy héttel a fukuokai, olimpiai kvalifikációs 10km-es számok rajta előtt parádés győzelmet aratott Rasovszky Kristóf a LEN Nyíltvízi Kupa harmadik állomásán, Belgrádban, míg Fábián Bettina bronzérmes lett, Betlehem Dávid pedig ötödikként ért célba. Egy utolsó főpróbára ruccant ki Belgrádba három vb-induló nyíltvízi úszónk, és nem térnek haza üres kézzel a LEN Nyíltvízi Kupa…
Felkerültek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Továbbképző Központ honlapjára a 2023 őszére meghirdetett sportedző/sportoktató szakmai képzések tájékoztatói, valamint megnyílt az ehhez kapcsolódó online jelentkezési felület is. A Magyar Úszó Szövetség a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel együttműködve ajánlja a szakmai elvárásoknak megfelelő középfokú képzéseket a leendő úszóedzők és úszóoktatók számára: Sportedző szakképesítésre…
A férfiaknál az összes korosztályban a szombati aranyérmesek dupláztak a vasárnapi 1500-as időfutamokban a szegedi nyíltvízi országos bajnokságon, így Betlehem Dávid is, a nőknél ugyanakkor Rohács Réka úszta a legjobb időt s lett felnőtt magyar bajnok. Az egyre komolyabb téttel bíró váltóversenyekre való készülés jegyében új számmal bővült a nyíltvízi országos bajnokság programja, amely…
A nyíltvízi úszók szegedi országos bajnokságán az idén már „felnőttnek” számító Betlehem Dávid nagy fölénnyel nyerte az abszolút kategóriát, míg a hölgyeknél Olasz Anna lett a legjobb, igaz, a juniorok korosztályában győztes Szimcsák Mira volt a leggyorsabb. A tervezett rajt előtt nem sokkal egy elég komoly zivatarfelhő ejtette „foglyul” a Maty-éri evezős pályát, így…
A IX. Nyíltvízi Úszó Országos Bajnokságot Szegeden, a Maty-éri Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban rendezik június 10-11-én. Az első nap (szombaton) 10km – 7,5km – 5 km lesz a táv, a második nap (vasárnap) az 1500 méteres időfutamban mérkőznek meg a legjobb nyíltvízi úszóink. Az első nap egy 2500 méteres téglalap alakú pályán…
Az elmúlt hétvégén tartott Sopron Open után Sós Csaba szövetségi kapitány és az utánpótlás-csapatokat irányító vezetőedző, Krajnyák György véglegesítette a nyári világversenyekre utazó csapatokat. A medencés vb-csapat végül öt fővel gyarapodott, elsősorban a váltók miatt, míg egy versenyző, Zombori Gábor inkább az első ízben megrendezendő U23-as Európa-bajnokságon indul (200 vegyesen – most még –…
Ötvenedik esztendeje tartják ma a Környezetvédelem Világnapját, és ezen alkalomból a Magyar Úszó Szövetség büszkén számol be arról, hogy a világ úszó és vizes szövetségei – valamint a magyar sportszövetségek – közül elsőként csatlakozott a „Sports For Nature” vagyis a „Sport a Természetért” kezdeményezéshez. Az IUCN, vagyis a Természetvédelmi Világszövetség, az UNEP, az ENSZ…
A Paraúszó Országos Bajnokságnak először adott otthont a soproni Lőver Uszoda, amellyel egyidejűleg rendezik az ép úszók világbajnoki kvalifikációs versenyét, a Sopron Opent. Két hónappal a manchesteri Paraúszó Világbajnokság előtt rendezte meg a Paralimpiai Bizottság és a Magyar Úszó Szövetség a paraúszók országos bajnokságát Sopronban. Évek óta egyre közelebb kerül egymáshoz az ép- és a…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.