Ötödik olimpiájára készül a magyar úszócsapat egyik legszerethetőbb egyszersmind legeredményesebb versenyzője. Telegdy-Kapás Boginak két arca van: egy örökkön mosolygó (jó eredmények esetén örömében könnyező) tündér a parton, valamint egy igazi harcos a vízben, aki pályafutása nagyobb részében a hosszabb gyorsúszó-távokon remekelt, a kiteljesedést ugyanakkor a 200 pillangó hozta el számára. Magyarország első ifjúsági olimpiai bajnoka…
Évről évre írt új fejezetet a magyar – és sokszor az egyetemes – nyíltvízi úszás történelemkönyvébe Rasovszky Kristóf, hiszen ő volt az első, aki: ugyanazon a nyáron lett junior világ- és Európa-bajnok; egy felnőtt Eb-n mindhárom egyéni távon érmes lett; első magyarként világbajnok lett, majd a férfiak közül elsőként olimpiai érmes, később megint csak első…
A magyar nyíltvízi úszás egyik, ha nem a legnagyobb tehetsége, aki szinte egyszerre robbant be a juniorok között s vált komoly tényezővé a felnőttek mezőnyében. Nyert korosztályos Eb-t és világbajnokságot, 2021 óta folyamatosan szállítja az érmeket a nagyok között a váltókkal – és 2024-ben, az olimpiai kvóta megszerzése mellett valahára egyéniben is jött az áttörés:…
Hosszú évtizedek után az első hazai gyorsúszó, aki a klasszikus távon, 100 méteren folyamatosan a világ elitjében szerepel: 1964 után első magyarként jutott olimpiai döntőbe Tokióban, ahol megint csak elsőként úszta a távot 48 másodperc alatt. Az idén pedig vb-történeti bronzérmet szerzett Dohában, majd lett Eb-ezüstérmes. Az új rakéta emelkedő pályára áll A 2010-es…
Rióban és Tokióban is tagja volt a magyar úszóválogatottnak a női szakág egyik legmegbízhatóbban teljesítő versenyzője, aki 2013 és 2024 között 27 alkalommal nyert magyar bajnokságot. Első aranyak már 14 évesen Székesfehérvárott kezdődött a pályafutása, tizennégy esztendősen két aranyéremmel tért haza a 2011-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról, ahol 200 vegyesen és 200 pillangón győzött. A…
Második helyen zárt a serdülő korosztály tagjai által alkotott magyar csapat a Central European Countries’ Junior Meetingen, azaz a közép-európai országok immár hagyományos, háromnapos viadalán, amelynek ezúttal Belgrád adott otthont. A hagyományos, az “alapító atyák” által a közép-európai országok serdülői számára kitalált viadalnak Belgrád adott otthont – igaz, a meghívott nációk immár túlnőtték az eredeti…
Kevés úszó indult olyan lenyűgöző eredménysorral a korosztályos világversenyeken, mint Ajna, aki szakajtónyi érmet nyert ifjúsági olimpián, junior vb-n és Eb-n – ám mindez nem konvertálódott át azonnal hasonlóan kimagasló sikerekké a felnőttek között. A világjárvánnyal terhelt átmenet komoly törést hozott pályafutásában, ám mostanra ismét egymásra találtak az úszással, aminek tökéletesen egyértelmű jele, hogy 2024…
Ötvenhatodik alkalommal rendezik meg az Országos Gyermek Bajnokságot, amit a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában rendeznek meg. A 13-14 éves korosztály országos bajnokságára július 17-20. között kerül sor. A versenyre több mint 350 úszó nevezése érkezett, közel 1800 rajt várható a négynapos eseményen. A verseny időpontja, rendezője: 2024. 07. 17-20., Hód-Fürdő Kft. A verseny helyszíne:…
Az egykor élvonalbeli úszó, Korényi Olga hátúszásban érte el legjobb eredményeit. Az 50 méteres távon felállított országos csúcsa például több mint harminc éven át állta az utódok rohamait. Nemzetközi szinten 1962-ben érte el a legjobb eredményét. Ekkor a 4×100 méteres vegyesváltóban, a lipcsei Európa-bajnokságon Killermann Klára, Egerváry Márta és Takács Katalin társaival a 4. helyen…
A pécsiek hátúszója élete első olimpiájára készül azok után, hogy a 2023-ban berobbant a felnőttmezőnybe, és előbb rövipályán, majd 2024 tavaszán ötvenes medencében is magyar bajnok lett. U23-as Eb-bronz, berobbanás előtt Kétszázhárom centijével a modernkori úszósport ideális sprintergladiátora Jászó Ádám, akit bár csábítottak kosarazni – elvégre Pécsett a gyűrűk világa igencsak vonzó lehet ilyen termettel…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.