Újabb négy esztendőre Wladár Sándort választották a Magyar Úszó Szövetség elnökének – helyettesei sem változtak: Becsky András általános, Selmeci Attila pedig szakmai alelnökként támogatja munkáját. Ellenjelölt nélkül, egyhangú szavazással támogatta a MÚSZ tisztújító közgyűlése Wladár Sándort, hogy újabb négy évig vezesse a testületet (először 2017-ben választották meg, majd 2020-ban, előrehozott szavazáson öt vére, ugyanakkor a…
A magyar úszósport történetében szinte már nincs olyan cím, amit valahol valamikor valaki ne nyert volna meg – egy kivétel volt: a nyíltvízi Európa-bajnokságok 1989 óta íródó történetében a királykategóriában, 10km-en még sohasem sikerült aranyérmet szereznie magyar indulónak. Egészen mostanáig. Férfiaknál, nőknél volt már aranyérem 5km-en, 25km-en, tavaly óta a csapatverseny elsőségét is sikerült kipipálni…
Íme, a tisztújító közgyűlésen a különböző posztokra pályázók rövid bemutatkozása (linkre kattintva megtekinthető). Azokat tüntettük fel, akik megerősítették jelöltségüket. Elnöki tisztségre jelölt: Wladár Sándor Általános Alelnök tisztségre jelölt: Becsky András Szakmai Alelnök tisztségre jelölt: Selmeci Attila Elnökségi tagságra jelöltek: Bencsik Gábor Bódi Zsolt Gyepes Ádám Illés Fanni Kalaus Valter Markovits László Molnár Mihály Nyíri Zoltán…
A jövő szerdai tisztújító közgyűlés előtt a MÚSZ közzéteszi valamennyi, a napirendi pontokhoz kapcsolódó dokumentumokat. 2024. évi beszámolók 2024_beszámoló_MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG.pd f 2024. évi Egyéb szervezet éves beszámoló 2024. évi Kiegészítő melléklet 2024. évi Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet Számv. tv. szerinti éves beszámolója és közhasznúsági melléklete 2025. évi tervek 2025_SZAKMAI TERV 2025. évi Pénzügyi…
Az Országgyűlés mai ülésén megszavazta a Sporttörvény módosítását, melynek értelmében azok az edzők is jogosultak olimpiai életjáradékra, akiket valamilyen okból versenyzőjük nem jelölt meg az adminisztrációs folyamat során. A törvény értelmében ha a jogosultságot megalapozó versenyt megelőzően legalább egy évig folyamatosan dolgozott a versenyzővel egy szakember, akkor a honvédelmi miniszter dönthet úgy, hogy az edző…
Május 18-án lezárult a jelöltállítás a Magyar Úszó Szövetség május 28-ai tisztújító közgyűlésére. A határidő lezárultával a MÚSZ margitszigeti székházában a szövetség Jelölő Bizottsága – dr. Ugrin Tamás elnök, valamint dr. Fábry György és dr. Szájer Péter tagok – véglegesítette a május 28-ai tisztújító közgyűlés jelöltlistáját a beérkezett pályázatok alapján. Elnöki tisztségre jelölt: Wladár Sándor…
A férfiaknál Sárkány Zalán, a hölgyeknél Fábián Bettina lett a 10 000 méter győztese a medencés hosszútávúszó bajnokság nyitónapján, Veszprémben. Érdekesség, hogy a rövidpályás világbajnokhoz hasonlóan Veszprémben készülő, és a juniorok versenyét megnyerő Nagy Nándor jobb időt úszott a párizsi hősöknél, Rasovszky Kristófnál és Betlehem Dávidnál. A férfiaknál ismét a megszokott trió állhatott a dobogóra –…
Mostantól két héten át lehet szavazni az év utánpótlás-edzőjére és úszásoktatójára – a két kategóriában legtöbb voksot kapó egy-egy szakember pedig szövetségünk május 28-ai közgyűlésén veheti át a Mosoly-díjat. A sikeres premier után ismét indul a szavazás, amelynek alapján az idén is kiosztjuk az egyik legkedvesebb elismerésünket, a Mosoly-díjat. Ezt azok a szakemberek kaphatják meg,…
A Magyar Úszó Szövetség nemrég hosszabbította meg szponzorációs együttműködését a nemzetközi sportszergyártó céggel, az Arena-val, amely az általa támogatott nemzeti úszó szövetségeknél tartott kora tavasszal „európai turnét”. Ugyan az elmúlt időszakban két-három évente volt már korábban is a Duna Arénában hasonló, versenydressz teszt program válogatott úszóink számára, de ekkora delegáció még nem jött hozzánk az…
A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) Elnöksége összehívta az Alapszabály 19.§ (2) bekezdés b) pontja alapján a MÚSZ 2025. évi rendes, egyben tisztújító Közgyűlését. Időpontja: 2025. május 28.(szerda) 15:00 óra. Helyszíne: Duna Aréna – Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ tanácsterme (1138 Budapest, Népfürdő u. 36.) A Közgyűlés napirendjei: A Centenáriumi díjak átadása; Mosoly-díj…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.