Betlehem Dávid első Világkupa-győzelmét aratta

Szenzációs őszt produkált Betlehem Dávid: olimpiai bronzérmesünk egy hónapon belül előbb aranyat, majd ezüstöt nyert az Európa-kupa-széria utolsó két állomásán, most pedig a jóval rangosabb, vb-erősségű mezőnyt felvonultató Világkupa-viadalon, Golfo Aranciban győzött fantasztikus versenyzéssel.   „Most megyünk haza, hétfőtől ugyanúgy edzés, mintha mi sem történt volna, két hét múlva már Világkupa Golfo Aranciban, ott igyekszem…

Edzői mentorprogram a MOL – Új Európa Alapítvánnyal

Ami eddig úgymond organikusan zajlott, ugyanakkor esetlegesen is, az mostantól sokkal komolyabb keretek közé kerül. Az edzők közötti tudástranszfer hatékonyságának maximalizálását hivatott elősegíteni az a mentorprogram, amelyet a MOL – Új Európa Alapítvány segítségével indít a Magyar Úszó Szövetség. Öt, kiemelkedő szakmai karrierje során olimpiai, világ és Európa-bajnoki érmeseket nevelő mester – Selmeci Attila, Szokolai…

MÚSZ-elnökségi: új alapokra kerül a válogatottak felkészülése

Megtartotta első ülését a Magyar Úszó Szövetség tavasszal megválasztott új elnöksége (az előző mandátuma szeptember 30-án járt le), amely elfogadta a szövetségi kapitányok előterjesztéseit – többek között azt is, hogy új alapokra kerül a válogatottak felkészülése. A megbízó levelek átadása után Wladár Sándor tartott rövid összefoglalót az elmúlt hónapok eseményeiről és eredményeiről, nem hallgatva el,…

Öt éremmel zárt a magyar csapat a paraúszó vb-n

Első ízben rendezték ugyanabban a városban a paraúszó világbajnokságot, ahol az épek is versenyeztek – és Szingapúr révén először zajlott Ázsiában a viadal, amelyen 75 ország csaknem 600 úszója indult. A magyar csapat öt éremmel zárta a világeseményt. A magyar válogatott hat versenyzővel érkezett Szingapúrba: Adámi-Rózsa Zsanett (UTE), Hotz Csenge (Pécsi Vörös Meteor Sportkör), Konkoly…

Nyíltvízi EK: újabb bravúros ezüst Betlehem Dávidtól

A barcelonai arany után ezúttal ezüstérmet szerzett az Európa-kupa sorozatban Betlehem Dávid. Az edzései elején járó olimpiai bronzérmes a horvátországi Razanacban ért be másodikként – rajta kívül még 17 magyar induló volt, túlnyomó többségük korosztályos versenyző, akik közül nagyon sokan életükben először indultak 10km-es viadalon, de még a 14-15 évesek is becsülettel végigúszták a távot.…

Farkas András, aki esztergályosból lett kiváló úszóedző

Nem könnyű számba venni az olyan edzőket a magyar úszósportban, akik nemzetközileg is sikeres versenyzőket neveltek. Vannak, akik gyakran szerepelnek a médiában, míg mások alig, sőt, egyáltalán nem kerülnek reflektorfénybe. Ez utóbbiak közé tartozik a vitán felül eredményes ajkai mester, Farkas András is – legmagasabbra jutott versenyzője nevét még ma is ismeri mindenki. Ő Kis…

HISZEK Benned Program: újabb lehetőség!

A Sportegyesületek Országos Szövetsége Köztestület meghirdeti a 2025. évi HISZEK Benned Sport Program PLUSZ II. alprogramot. A Programon keresztül a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a kis- és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának megtartását vagy növelését kívánja támogatni, valamint az utánpótlásnevelés sportszakmai feladataival összefüggő költségekre nyújt vissza nem térítendő forrást azon sportszervezetek és a sportszervezetek szakosztályai részére,  amelyek…

Európa-kupa: parádés Betlehem-diadal Barcelonában

Betlehem Dávid azzal a céllal indult el az Európa-kupa-sorozat barcelonai állomásán, hogy tesztelje: milyen az, amikor rossz formában kell helytállnia a felkészülésben nála előrébb tartó vetélytársakkal szemben. Nos, a próba „túl jól” sikerült: olimpiai bronzérmesünk parádés hajrával első helyen ért célba. A hölgyek között induló Mihályvári-Farkas Viktória 8. lett. „Ez ilyen veni, vidi, vici volt”…

Hajós Alfréd Edzői Mentor Program – Jelentkezz!

Edzők, figyelem! (2.0) Magyar Úszó Szövetség pályázatot hirdet a Hajós Alfréd Mentor Programban való részvételre, a 2025/2026-os tanévre. A támogatás célja: az elméleti oktatás mellett a szakmai, gyakorlati ismeretek magasszintű elsajátítása kiválasztott mentorok segítségével. A program mentorok által vezetett rendszeres személyes, illetve online konzultációkat biztosít. Emellett gyakorlati képzések, konzultációk, edzőtáborokon, illetve workshopokon való részvételre ad…

Edzői ösztöndíj: szeptember 28-ig lehet jelentkezni!

Edzők, figyelem! Még lehet jelentkezni a Magyar Úszó Szövetség tanulmányi ösztöndíjára – a meghosszabbított határidő: szeptember 28., vasárnap, 16 óra! Mint ismert, a Magyar Úszó Szövetség a MÚSZ-89/2025. (04.23) elnökségi határozata alapján pályázatatot hirdetett felsőfokú szakedzői tanulmányok támogatása érdekében a 2025/2026 tanévre. Az ösztöndíj odaítélhető Magyarország felsőfokú testkultúra-képző intézményeiben szakedzői (úszás sportágban) BSC nappali és…