A múlt héten zárult Úszó Országos Bajnokság alkalmával is láthattuk már a Viwa vitaminvíz megjelenéseit, így ezúttal nagy örömmel számolunk be róla, hogy az évek óta tartó partnerség újabb (legalább) egy esztendővel hivatalosan is meghosszabbodik.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a megállapodás kapcsán megjegyezte, hogy „Különösen nekünk úszóknak, a víz az éltető elemünk. A Viwa jóvoltából ráadásul nem csak különféle ízű és jótékony hatású vitaminvizeket kapunk sportági szponzorunktól, de még a lelki felfrissülésre is odafigyel támogatónk, aminek legutóbbi példája a válogatott úszóink részére a Szépművészeti Múzeumba szervezett közös látogatás volt. Köszönjük a Viwa úszósport iránti bizalmát és a támogatását, további közös sikereket kívánunk ezen a közös úton.”

A Viwa részéről Kaszás Attila, a cég ügyvezető-társtulajdonosa úgy fogalmazott, hogy „nagyszerű érzés fiatal sportolókat látni mentálisan és erőben kiteljesedve a csúcsra érni. A Magyar Úszó Szövetséggel folytatott együttműködés már rég nem munka, amely ‘szerződésalapon’ működik, hanem egy közös, határozott út a következő olimpiáig. A sikerek visszaigazolják a jelen és jövő élsportolóiba vetett hitet, mely Párizsban is arany-napokat varázsolt a szurkolók részére. További Rasovszky Kristófokat és Kós Hubikat kívánok az elkövetkezendő évekre is.”

Hasonló bejegyzések