Kedves István!

Tegnap délután hagytad itt szeretett családodat, barátaid, tisztelőid, a sport- és az úszó társadalmat, akit közel fél évszázadon keresztül szolgáltál. Utóbbiak, az úszók nevében búcsúzom hát Tőled bízva abban, hogy vigyázó tekinteted eztán is rajtunk tartod.

Sportágunk iránt kezdetben ambivalens érzésekkel tekintettél, hisz öttusázó éveidben amennyire stabil számod volt már akkor a vívás, az úszás – az erős csontozatod miatt – hátrébb sorolódott. Ezzel együtt az egyre inkább magyar számmá avanzsáló öttusában egy magyar bajnoki csapatbronzot is nyertél, mielőtt sikerekben gazdag párbajtőr pályafutásod megkezdődött. Mindez az 1964-es tokiói Olimpiai bajnoki címben, egyéni és- csapatban szerzett világbajnoki aranyakban csúcsosodott ki, ami mellé számos további nagy trófea – Universiade, főiskolai világbajnoki, BEK és magyar bajnoki elsőségek – került vitrinedbe.

Tetted mindezt úgy, hogy már a legnagyobb sikereidet megelőzően orvosi diplomát szereztél, így a sportolók testi-lelki kihívásait nem csak a tankönyvekből, hanem saját tapasztalataidból is ismerted. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a víz iránti megközelítésed alapjaiban változott meg, hogy tisztelted és elismerted azt a munkamennyiséget és alázatot, amit az úszósport megkövetel és hogy végül 1967-ben a mi csapatorvosunk lettél.

Sportbéli és szakmai eredményeid mellett és ellenére is megmaradtál visszafogott, szerény személyiségnek, nagyon szerettük emberközpontú megközelítésed, amiről egymástól függetlenül több generáció legnagyobbjai is szívesen emlékeznek vissza. Az 1972-es müncheni volt az első Olimpia amire elkísérted a csapatot, majd mintegy keretbe foglalva a velünk töltött időt Németországban, a 2014-es berlini Európa-bajnokságon voltál utoljára vezető orvosunk. A közte eltelt majd fél évszázadban megszámlálhatatlan sok emlék, élmény kötődik Hozzád, amiről Hargitay András, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Güttler Károly, Szabó Joe, Rózsa Norber, Czene Attila, Kovács Ági, Cseh Laci, Risztov Éva és még sokan mások – beleértve jómagamat is – mesélhetnénk.

Sportolói mivoltod és a versenyszellem a 8. x-en túl is megmaradt, hisz egy-egy edzőtáborban még a saját úszóidőeredményein is javítani akartál, jobbá lenni és a beteg sportolót jobbá tenni volt az arc poeticád.

Köszönet és hála jár Neked nagy BAJNOK, búcsúzik Tőled az úszó társadalom. Kérlek vigyázz ránk a magasból is, eddig a medence partról, most a fellegekből drukkolj az úszás jelen és jövő korszakának sikeréért!

 

Wladár Sándor

Hasonló bejegyzések